László Orsii versei
| |
Hányszor lehet?
Hogy hányszor lehet szerelembe
esni, azt mondják csak egyszer
Ugyanabba az emberbe nem
szerethetsz bele sosem kétszer.
Én beleszerettem egy csibész fiúba,
Aki egy pénteki napon hívott randira
Ez gyerekszerelem - mondták sokan,
"Kiszerettek egymásból hamarosan!"
Pár évre rá költöztünk csak össze,
Mint társ - másodjára így szerettem bele:
Mert rá számíthatok mindig mindenben
Egymást segítve nőttünk bele az életbe.
S mikor egy nap letérdelt előttem
Lennék a felesége?, kérdezte tőlem
Én újra beleszerettem abba a férfibe,
Aki családot csakis én velem szeretne.
Aztán, mikor majd az oltár elé vezet,
Apám átnyújtja neki a kezemet
Újra beleszeretek, akkor mint a férjem,
Kinek szíve nem dobog másért, csak értem!
Újra beleszeretek, mikor majd gyermekünket tartja
S apai csodálattal Őt álomba ringatja.
Ezért a férfiért fog dobbani örökre a szívem
A családfőért, ki értünk megtenne mindent.
Aztán ott lesz, egy elérzékenyült apa,
Aki gyermekét indítja az élet útjára:
Ettől én szerelmes leszek belé újra,
Hogy láthatok egy apát csendben, bizakodva.
Majd előttem lesz, egy őszülő nagyapa,
Ki unokáját türelmetlenül, izgatottan várja.
Könnyek között veszi először a kezébe,
Mitől én újra szerelmes leszek beléje.
S ha, majd eljön az a nem várt idő,
Mikor a szeméből kihunyni látszik az erő,
Én még utoljára teljesen beleszeretek:
És megköszönöm, hogy velem élte le az életet. |
|
| |
Senki másra
Nem rád haragszom, csak a világra
Hogy miért lettem ennyire árva
Kinek nem nyílik sohasem virág
S a madarak is elkerülik az ablakát.
Nem rád haragszom, csak a világra
Hogy mennyi embert ismerek meg hiába
S mennyien taposnak erővel a szívembe
S remélem, hogy másnap virág nyílik a helyére.
Nem haragszom rád, csak a világra
Senki másra, csak talán egy kicsit magamra
Hogy hagyok mindent, amit nem kéne
S maradok mindig csendben elveszve. |
|
| |
Mama
most már csak egy régi
fényképről nézel vissza rám
s néha elhiszem hogy
te is látsz engem talán
hiú ábránd hogy a jövőben
újra láthatom az arcod
de nem tudom elfeledni
szelíden hívogató hangod
úgy mennék már végre
hozzád az örökkévalóságba
hogy újra gyerek legyek
ki melléd leül az ágyra
mindhiába mert nem engeded
pedig harcolok ahogy lehet
hiányzik minden ami te vagy
és ami én voltam teveled. |
|
|
 |
|
|
 |
|
