|
|
Majorváry Szabó Sándor: A 2013-as év versei
| |
Elfolyó időm
Elfolyó időm magmaként
emészti fel álmaim,
múltamba égetve sötét árnyait.
Vakon tapogatom
határaim időtlennek megélt
vissza-visszatérő képeit:
csillogó hópihe száll,
bucskázva vad szelek hátán,
megpihenve hóvirágom üde szirmán
mosolyt fakaszt a napsugár,
oltva szívem égő szomját
e fagyos hajnalon...
2013. 02. 11. |
|
| |
Örökre a végtelenben
Szemeidben kutatom
érzelmeim tükörképét,
félve a pillanatok
reménybe tűnését,
Bájos mosolyodra
szenvedélyes csókot
lehel a lebukó
vörös napsugár,
feltüzelve vágyaim parazsát,
szomjúhozom ajkaidra,
elmerülni a szenvedély
édes időtlenségében,
örökre a végtelenben.
2013. 03. 22. |
|
| |
Pislákoló vágyak
Ajakaid parazsa szítja
szívem pislákoló vágyait,
hogy égjen csókjainkban,
szeretkezéseink mámorában.
Vörös rózsaszirmok
puha, illatos pázsitján
ölelve tested bársonyát,
nyelvem kéjes táncot lejt
melleid virágzó bimbóin,
szeméremajkaid édes szirmain.
A millió gyengéd,
becéző suttogás,
a megannyi végtelennek
remélt kielégült pillanat
mind-mind te vagy...
2013. 04. 12. |
|
| |
Az örökkévalóság délibábja
Vörös rózsaszirmok puha,
illatos szőnyegén
vénuszi alakodon
szikrázik a holdfény,
meg-megpihenve domborulataid
sejtelmes lankáin,
remélve az időtlenség
édes álmait.
Ajkaid parazsa felszítja
szívem pislákoló vágyait,
hogy égjen csókjainkban,
szeretkezéseink mámorában,
érezve a pillanatok,
az órák összesimulását
az örökkévalóság délibábjával...
2013. 05. 13. |
|
| |
Verselő remény
A pillanatok egyhangú múlásában
tovasuhanó fák lombjain
néha rám kacsint a napsugár,
elvakítva bús magányom,
majd tovafut a sínek
végtelenbe nyújtózkodó karjain...
Szívem megpihen a tavacskákon
lebegő égi színeken,
vadkacsák szántanak
a vízre gyöngyöző barázdákat...
büszke gólyapár vacsorára vár...
Monoton zakatol szürke vonatom,
a megannyi állomás talán
mind-mind délibáb,
vissza-visszatérő álom,
édes-savanyú látomás...
Ujjaimon érzem tested bársonyát,
ajkaimon csókod parazsát
mohón követelve a kéj
elemésztő vad lángját...
Sötét éj kapaszkodik,
rejti sötétségbe a fényt,
tekinteted égszínkék tükrét,
szerelmem verselő reményét.
Álmodom az ébredő hajnal
éltető könnyein
megcsillanó kacér mosolyodról,
a ködből előbúvó alakodról,
egy időtlen holnapról...
túl emberi létünk börtönén...
2013. 05. 30. |
|
| |
Míg vagy...
Szemeidben keresem
vágyaim reményét,
vörösen izzó szikráját
az elfojtott reménynek,
a tétova érintésnek,
csábító ajkaid halk sóhajának...
mind-mind szívemben dobog,
élteti múló létemet...
míg vagy - én is létezem.
2013. 07. 19. |
|
| |
Canossa-járásom
Lassan gördülő percek
várják egyetlen érintésed
szerelmetes szikráját,
kacéran követelve a vágy
várva várt jussát.
Kerestelek a táguló világegyetem
sötét mélyében,
a nap forró ölelésében,
a tavasz ébredő szirmaiban,
az ébredő rét páratakarójában,
a hegyek mélyéből előbúvó
patakok vidám csacsogásában,
a róna csalogató délibábjában...
Hol vagy, merre jársz?
Elbújtál a pillanatokban
tovasuhanó évek árnyában,
egykedvűen nézve elmúlásom
időtlen Canossa-járását... (?)
2013. 07. 26. |
|
| |
Az örök körforgásban
Bolond szélben táncol
a kóbor pillanat,
kárörvendőn vigadva
önön bukásában...
meg-megpihen borzongva
az utolsó leheletekben,
fürödve az alantas örömökben,
az erőszak könyörtelenségében...
hatalmas markában
szorong az elfásult,
láncra vert magányos világ,
szolgálva önző elmúlását
az örök körforgásban.
2013. 08. 14. |
|
| |
Őszi hangulat
Harmatot hint a telihold,
mosolyát fürdetve cseppjein,
tündérek lábnyomain
az égre csillagokat szór.
Csendesen csacsogó csermelyen
sejtelmes pára libben,
bíbor köntösében
a nap pihenni tér.
Az öregerdő árnyai előbújnak
az odúk sötét mélyéből,
letűnt korok regéiből
susognak őszülő lombjaik.
Magányos bagoly huhog
vészjóslón a csöndbe,
elmúlás neszez az avaron
véres jövőjét keresve.
Főnixként hal és születik
újra és újra a pillanat,
szétszórva fénymagvait
a hálátlan, elosonó múltnak.
Gonosz árnyak csobbannak
az idő zavaros tavában,
évgyűrűket vésve
töredezett, mattuló tükrébe.
Fodrain vihart arat
a vak közöny,
az önző vasakarat
az emberiesség fölött.
2013. 08. 28. |
|
| |
Tovalibbensz
Sziluetted vibráló délibábja
tüzes táncra hív,
bűnös vágyaidhoz láncolva
testem kéjes álmait.
Igéző tekinteted mélyében
fuldoklok éltető csókod hiányától,
forró testemhez ölelnélek,
hogy érezzem szíved dobbanását
visszhangozni lelkemben,
de tovalibbensz a hulló könnyeimből
születő szivárvány szikrázó színein.
2013. 09. 04. |
|
| |
Tündéri szépséged
Tündéri szépséged beragyogja
múló életem homályát,
meg-megcsillan magányos pillanataimon,
csókjaival éltetve vágyát
a szerelmes reménynek...
tovaszalad a harmatos pázsiton,
magáraöltve szivárványruháját
táncol az őszi fényeken,
záporkönnyeivel siratva
vörös rózsái pusztulását.
2013. 09. 05. |
|
| |
Mosolyod
angyali simogatás lelkemen,
múltból visszatekintő örök -
szívembe zárt pillanat,
milliónyi elvesztegetett,
az idő tovasuhanó
árnyékába száműzött
csalfa vak remény.
Kacér tekintetedben fürdik
a nyári napsugár,
vidáman tovaszökkenve
érzéseim versbe nyíló szirmain,
velem vagy...
hiányod nem múló fájdalom,
várva várt ébredés.
2013. 10. 07. |
|
| |
Csupaszcsiga
csendesen csoszog
cserfes csigalányt
csókra csábítani.
Csillagfényes csalitban
csínos csápost csal
csúszós csíkjára.
Csalfáink csakhamar
csapzottan csobbantak
csacsogó csermelyünkbe.
2013. 10. 25. |
|
| |
Harmatos húrokon
A harmatos húrokon
meg-megcsillan vágyaim -
a kelő nappal rámkacsintó,
örökké csábító emléke.
A természet csicsergő csendjében
szívem szíveddel dobban
mámorító, szenvedélyes dallamot -
elveszve a rohanó időben.
Milliószor vallanám: szeretlek,
csókolnám le könnyeid
égszínkék szemeid
tündöklő szivárványáról.
Szerenád csendül lantom
magányom érzelmein,
magához ölelve a remény
múltba vesző délibábját...
2013. 11. 04. |
|
| |
Hajnal
Véres álmából ébredt a nap,
gyarló lelkek hagyták hátra
porladó testüket,
Fenevad aratott
a sziklák meddő bércein.
Beleremegett az önző
jövőbe menekülő idő,
félrelökve a feledésbe,
a vak tudatlanságba,
az újra és újra vétkező,
istentelen vágyakat.
De a gonosz alámossa
a bizonytalan halmokat,
csábító kincseiért
veszít az ember
Jézus vérén elnyert
méltatlan megváltást.
2013. 12. 03. |
|
| |
Az éj mélyén
Millió pislogó gyémánt vár
az éj végtelen mélyén,
megannyi vágytól égő pillanat
az életemre boruló
elmúlás sötét szemfedelén...
lelkem angyalszárnyakon őrzi
azúrkék tekinteted,
érintésed gyengéd bársonyát,
hangod édeskés dallamát...
2013. 12. 03. |
|
|
|
|
|
 |
|
