
|
 |
 |
Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
|
Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok.
1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem.
Már az első osztály megkezdése előtt misztikus csodaként tekintettem a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világára. Lenyűgözött a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom páratlan értékei. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre betűkké formálódtak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim.
Tollat ragadni, részemre az oltalom fogalmát jelenti. A megnyugvást. Az érzelmi és gondolati síkom összehangolt harmóniájának a kivetülését. A megkeményedett szív el nem sírt könnyeinek betűk által megformált szófüzérét. A tükröt önmagamnak és mindazoknak, akik értéket látnak a soraimban. A hangot, mely hangtalan, mégis a betűk által megszólal. A gyógyulás, az öröm, a fájdalom, a szárnyalás érzetének szavak általi megfestését. Az írás számomra az anyagi síkú ember és a fénnyel teli, misztikus lélek közös, gyönyörű munkája: az élet csodájának megjelenítése.
A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a cél, hogy különb legyél másoknál. Az egyetlen, ami a tisztasága által motiválhat, hogy a legjobbat add mindabból, ami a te saját, valós éned, mindabból, amire, akinek születtél.
Válogatott verseim
Prózák
|
 |
|
|
 |
|