|
|
Tóth-Hekkel Arany versei
| |
Édesanyám zingerje
Női szabó édesanyám,
varrógéphez ült ő korán.
Zakatolt a zingerje,
ébredésre serkentve!
Felébredt az aprónép,
édesanyánk zörgött rég.
Sietett, hogy reggelire,
a kenyér árát megkeresse.
Kiürült már a bukszája,
s a fillérre éhező gépfiája.
Fillérekért varrt kötényt,
otthonkát és más félét.
Szomszéd nénik kérésének
szorgosan tett eleget.
Négy kis éhes szájacska,
kenyérkéjét meghozta!
Reggel, este zűrzavar,
de utáltuk, ajajjaj!
Ovit, sulit úgy vártuk,
feledtette bánatunk!
Altatózaj mese helyett,
borzongón ringatott el.
Kesernyés emlékeink,
azok a filléres napjaink.
(1968) |
|
| |
Hamuszürke rózsa...
(édesanyám emlékére)
Életünket megrázta a gyász,
lelkünket azóta is bánat járja.
Édesanyám arcának élénk pírja,
tovatűnt egyik napról a másikra.
Mindene volt otthona és kertje,
oh, de sokat dolgozott is érte.
Virága a sárga rózsa tündököl
még, érte nyílik gyönyörködőn.
Minden-minden visszavárja,
de neki rég másutt a hazája.
Hamuszürke rózsa lett anyám,
őzike szemeit lehunyta korán.
Gerlicéink is visszajárnak,
turbékolásukkal reá várnak.
De messze már az Ő hazája,
angyalszárnyon örök álma.
Árvák, s magányosak lettünk,
egyedül majdnem elvesztünk.
Nehéz terhet hagyott ránk,
Cipeljük a bugyrot tovább.
Kicsiny fészkünk omladozik,
falain a napsugár botladozik.
Üres a kert, élet nincsen,
de tavasszal éled minden.
Gyümölcsfái is megnőttek,
régóta gazdagon teremnek.
Meggy, barack és jonatán,
őrzik dolgos keze nyomát.
Oh, de sokat tett értünk,
vele boldog életet éltünk.
Védelmezett szeretettel,
szíve- lelke melegével.
Emlékének fényessége,
életünk napjainak éltetője.
Velünk él Ő mindörökre,
fájó szívünk rejtekében.
(1993) |
|
| |
Titkos búcsú - örök hómezők
Szabadságom töltöttem hazai földön, napfényittas ősz volt
Megszületett harmadik gyöngyszem unokám Kamilla Rózám
S váratlanul agyvérzést kap, s fél felére lebénul Édesapám
Az orvosok gyógyulással biztattak...Engem munkám elszólított
A föld túlsó féltekén
Kerestem kenyerem én
Búcsúzni mentem apám kórházi ágyához, Ő nem tudta
Bágyadt szemeink könnyfátyolán ölelkeztek érzéseink
Titkos búcsú...erősen szorította kezem, búcsúzott Ő is
Nagylányom velem volt...végső fohászok? - nem gondoltam
Titokban búcsúztam tőle
Búcsúzott titokban tőlem
Harmadnapra virradóra telefon sikolya rémisztett fel
Síri csend, nem eredt meg a nyelv, vészjelet lehelt
Csak én beszéltem...majd elcsukló szavak martak belém
"Meghalt a papám!" zokogva mondta fiam,- megrendültem
Ekkor éreztem igazán
Igazán búcsúzott apám
Rámnehezült a Mindenség, hát elment, Ő is itt hagyott
Padlón kúszva húztam az igát, lassú léptű hónapok
Hónapok keserve, sanyargató honvágy kínzó gyötrelmét
S gyászos bánatidőm kislányom közelsége enyhítette
Árva lettem mindörökre
Szeretteimért küzdöttem
Itt hagyott utolsó vérem is... anyáim, apáim mind elmentek
Elárvult a fészekalja, elparázslott az otthon melege
Kihűlt falak...már nem vár ott senki, nincsen hova hazamennem
Lett gyászfátylas örökségem, bánat jár-kel a lelkemben
Nyilalló fájdalom hasít
Sikolyától reszket a szív
Fél évre rá indultam haza a forrongó nyárban, mély gyászban
Kiváltságos helyen, a gép "szalonjában" kaptam helyet
Néztem az eget, a gép amerikai kapitánya törte meg csendemet
Köszöntött és steril, forró törlőt tett kezembe mosolyogva
Szememben felhőknek násza
Szívemben sorsomnak gyásza
Szelíd mosolyú pillantás, nehezen nyílt szóra a szám
Thank you! Szemeim újfent az örök hőmezőkre tapadtak
Földön kívüli állapot, teljesen magamba roskadtam
Szívem hevesen kalapált, e fojtó ár zokogásra vált
A bánatár sodrásában
Hallottam távoli hangját
Segítőkész stewardess érkezett, félszegen kérdezett
Mellém ült, nyugtatott, sok földi jóval elhalmozott
Szívharangom kongott, csendesedett gyászindulóm
Merengtem a messzeségbe, az örök hómezők sűrűjébe
Emlékképek peregtek
Lelkem vájták, sebeztek
(2002) |
|
| |
Az ősi vándor
(emlékezés szeretteimre, az ősökre)
Sajgó szívvel, nehéz léptekkel, görgő könnycseppekkel,
bolyongok reszketőn, a bánatot osztó temetőn, ahol
lesújtón pörög kavargó zsongással a fojtó érzés, s
marcangolva lelkem, felidézvén szeretteim emlékét,
behálózva minden porcikám, s izzanak lelki sebeim,-
rám zuhan a fények vibrálása, a kinti lelkek zokogása,
óh te csillagfényes látomás, s megannyi mécses,-
köröttem pislákoló kanócok verejtéke mélyen hatón
belém hasít, s megelevenednek a jajszavú emlékek,-
óh mennyire szerettek, s én is, mi is őket,
s mennyire óvtak, féltettek, s én is, mi is őket,
s most guzsbakötötten kattog a szív,- az ŐSI VÁNDOR,
a közös szív a létükből: az édesen át, a nagyiktól- dédiktől
az ükökön át a szép szüléktől az ősökig kiolthatatlanul!
(2010) |
|
| |
Selymes búzamezők
(apai nagyszüleim emlékére)
Selymes búzamezők, múlt emlékét hűen őrzők
kincses honunk őslakója, a népünk kenyéradója
nemzetünk büszkesége földjeinknek bő-termése!
Aranykoronás földjeink jórésze új gazda kézben
múltidézőn nyújtózkodnak az új fellegekre!
Eleven, érdeklődő gyermek voltam én,-
csatangoltam a selymes búzatáblák ölén
lepkét kergetve, boldogságtól égve
hemperegtem a vérvörös pipacsokkal teli
aranyló búzamezőben, ahol jókedvre leltem!
Fogtam szántó-vető ökör szarvát, lózabláját
mezítláb tipródva a hosszú zsíros földeken!
Aratáskor markot szedtem, búzakévéket
kötöztem, a boglyák alá bebújtam...
csépléskor ugráltam a pergő búzakupacban!
Őrléskor Ignác papám magával vitt a malomba
a zsákokkal megrakott lovaskocsin...
óh, mily felejthetetlen élmény volt látni ahogy
a barna búzaszemek hófehér lisztté őrlődnek,-
az új kenyér, s az egész évi e lisztből készült,
amit kemencében sütött Liza mamám!
Nyáron, mikor kisült a kis-cipó, mamánk
még melegen adott belőle egy-egy darabot
a kezünkbe, mi pedig az öt unoka usgyi,
szaladtunk a kertbe, felmásztunk a magas
cseresznyefára, s ágai közt majszoltuk el
kenyerünket friss ropogós cseresznyével!
(2010) |
|
| |
Kincseim
Szegény vagyok mégis gazdag
Szívem csakis értük dobban
Gyermekeim,- unokáim,-
ők az én KINCSEIM!
Ahogy éltem - értük éltem
Amit tettem - értük tettem
Amíg élek - értük élek
Nekem Ők a Kék-madár!
(2010) |
|
| |
Színek és fények
Fény festette színvilág
az én világom
varázsálom, imádságom
kottája izgató
lelkem húrját ringató
szerelmetes fényár fürdő
játszadozó szívszédítő
komponáló fények árja
árnyalatok mázolója
színek és fények kavalkádja
lélekfürdő a fényárban
Te is érzed? Megérint-Ő
dédelgető szerető
életet teremtő varázslása
szemünk fényének ragyogása
szerelmünk aranyló koronája
(1968) |
|
| |
Szívvirágunk I.
Álmainknak gyöngyfüzére, délibábja
... Az éji kéjjel átszőtt nyári éjnek
Szerelmünknek bódító szívvirága
Langy szellő árja néma szelídséggel
Hűsítvén lángoló szívvirágunk tüzességét
Hazafelé kéz a kézben, meg-megállva
Test-testhez simulón, átkulcsolva ölelőn
Zakatoló szíveink ritmusa, szerelmünk itala
Az elcsókolt csókos-csókok csókját
Mámorittasan fokozta, kertünk ölén ringó
Bokornyi szívvirágunk a csendes éjben
Velünk izzott rózsaszínben, szerelemben
Ágain csengetyűző szívskálája, csilingelő
Muzsikája testünket bizsergőn átjárta
Aranyló csillagfények sugaraival ölelkezőn
A vakító holdvilág palástjával betakarón
Szerelmünkben fürdőzőn, mélyre hatolón
(1968) |
|
| |
Szívvirágunk II.
Egyesülő szívvirágunk, eggyé váló boldogságunk
Álmainkban messze járón, szívvirágunk rejtőzködőn
Meglapulón legbelül, szív rejtekén szunnyadozón
Vágyakozón jöttöd várva, könnyezőn a hűs harmattal
Nappal a Nap aranylója, hálót szőve betakarja
Szirmain kották rajza, míves dallamok akkordja
S zengi, zsongja álmodón, velünk kelve, hálva
Komponálva csilingelő szívskáláján odaadón
Nem sejtve álmaink nászát,- nekünk játssza
Szívvirágunk boldogságos szerelmi táncát
Szívünk vágya szertefoszlón, beburkódzón
A csókos-csókok csókjainak árja elillanón
Szívvirágunk széjjel hullón, szavaink elakadón
Elillanó álmaink gyöngyfüzére szétgurulón
Sajgó szívek dallamával fojtogató búcsúzó
Elakadó szótöredék lesújtón, árván hagyón
(1968) |
|
| |
Álmaim erdejében...
Régi útjainkat oly sokszor bejártam,
platán fánknál hosszasan megálltam.
Hallottam a csendes szél susogását,
szerelmünk öreg fájának suttogását.
Kerestem tollait a tűzmadárnak,
álmaim erdejében terád vártam,
ereimben lüktetett a tűzmadaras láz.
Szerelmünk fája, ragyogott koronája,
átkaroltam törzsét terád gondolva.
Arcomon táncolt a tűzmadaras vágy,
lehunyt szemeimben szemeid varázsa,
éledt bennem huncutkás pillantása.
Ereimben tombolt a szerelmi láz,
álmaim erdejében vártam a csodát.
Egyedül bolyongtam a régi utakon,
a tűzmadaras láng táncolt arcomon.
Visszavárlak bármerre is jársz,
vágyom főnixként veled égni el,
szerelmi szigetünk rejtekében.
Álmaimnak mézillatú erdejében várlak,
ereimben izzanak a tűzmadaras vágyak.
(1979) |
|
| |
Szeme fénye
Álmaimban olykor látom
a párnámon vele hálok
tekintete mesés álom
nincsen párja e világon
fellobbantja boldogságom
szunnyadozó szívvirágom!
Szeme fénye régről kísér
barna szempár elbűvölt rég
mikor szem a szembe révedt
mosolyárral ölelkezett
fellobbanó régi vágyak
ébresztik a szívvirágom!
Melegsége mélyre ható
torokban a szó elakadó
ragyogó szemei láttán
rózsapír lepi be orcám
e parazsas álomvágyak
szívvirágommal hálnak!
Álmaimnak szivárványa
szemeinek ragyogása
lelkemnek örömtánca
a szívemnek imádata
ködfátyolos szívvirágom
tovatűnt a boldogságom!
(1979) |
|
| |
Gyöngyfüzér könnyeim...
A túlsó parttal szemben álltam,
magasodó fenyveseket láttam.
Keresték szemeim a távoli tájon,
ábrándoztam, talán megtalálom.
Átszőtte énem a szeretet árja,
izzította vérem a szerelem lángja.
Gyöngyfüzér könnyeim peregtek,
Viaszkönnyük hullt a fenyveseknek.
Nap hevében vágyakozón álltam,
egyre hevesebben égett vágyam,
a túlsó partra Ő utána vágytam.
Az ezüstparton évődtem nélküle,
az aranypartot néztem merengve,
fürdött a nap az opális víztükörben.
Gyöngyfüzér könnyeim peregtek,
Viaszkönnyük hullt a fenyveseknek.
Sóhajok sóhaja szökkenve tűnt tova,
ragyogott a vén Hold valahány sugara.
Holdfény árja komponálta a szív dalát,
a fénysugarak húrjain szívembe talált.
Csillagok dúdolták az énekek énekét,
hajnalcsillag tündökölt éjjelek éjjelén.
Gyöngyfüzér könnyeim peregtek,
Viaszkönnyük hullt a fenyveseknek.
(1982) |
|
| |
Fájdalmaim sikolya
A balatoni szél gyászlepelbe bújt
Lelkem tornácán árva lelked pillog
Jajduló miértem sóhajokba fúlt
Bíborvörös szívvirágom rácsillog
E mélyreható gyász tördeli lelkem
Fejemre éjkormos gyászfátyol terült
Csorgó könnyeim fojtogatón nyelem
Egész lényemre fájdalom települt
Pezsgő véráram marja ereimet
Szemtükröm rejtegeti szemeidet
Fájdalmaim sikolya visszhangba ring
Szerelemfánkat magamhoz öleltem
Kezeimmel kezed nyomát kerestem
Tűzlángú szerelmünk kísér síromig
(2013) |
|
| |
Jajdult fohász
Visszajáró lelked hintáz lelkemen
Délibábos leányálmom visszajár
Jajdult fohászom kíntornáz szívemen
Gyönyharmatos csóközöne visszavár
Kertaljai szívvirágunk hervatag
Egybekelt szívhangunk fülembe lüktet
Arcom áztatja pergő könnyzuhatag
E szívrepesztő érzés sajgón büntet
Tűzmadárként messzeségbe távoztál
Imába zárt szerelmet feláldoztál
Erdőnk platánjai velem könnyeznek
Lázrózsáink testemen szétszóródtak
Örök időkig mély gyászba sodródtak
Álmaink holtukban is ölelkeznek
(2013) |
|
| |
Ószerelem
Eltévedt káprázat ma is kápráztat
Láthatatlanul mindenen áthatol
Rejtőző alázattal berámáztat
Nyughatatlan hevességgel átkarol
Bőröm csillámos bársonyába jojóz
Kottán táncol vérpezsdítő ritmus
Mit vidáman penget a zenebohóc
Arcokra karcol pírrózsát e virtus
Térült-fordult ábránd lelkemen átjár
Ármányos vágy szívpitvarát átváj
Szívzongorán emelkedik a pulzus
Lüktető dallam kél, izgatón kísér
Ószerelem vérlázítón véget ér
Érzelmeknek rezgésszáma ellustul
(2013) |
|
| |
Távoli - közeli
Távoli,- mégis közeli...
Miért van közel a távoli?
Közeli,- mégis távoli...
Miért van távol a közeli?
Guzsbakötnek e miértek!
A miértek morzejele
kígyóméreg...
Tátongó űr, mely lelkemre ül,
s gondolataim rétjén szétterül!
(2010) |
|
| |
Versfám hajtásai...
Versfám hajtásai sarjadnak
kérgén kottáim sorakoznak
tárul hegedűm tokja
muzsikaszó harsan
életre kel a dallam
kék a zöldben, zöld a kékben
e szivárványos szépségben
neked kötöm szócsokrom
versfám hajtásaiból
indaujjaim közt táncolón
tollam hegyén gurulón
verslábakba kapaszkodva
megpihenek a szavakban!
(2011) |
|
| |
Könnyharmatcsepp vagyok
Könnyharmatcsepp vagyok
a Parnasszus lábujjhegyén
zsenge versfám hajtásainak
indái közt álmodom én!
A hegy kontya alól
fények árja terít aranyszőttest
a Gétára, ahol csak egy
könnyharmatcsepp vagyok én!
(2011) |
|
| |
Ne keresd a rímeket!
Erdők, mezők, vizek
magas ormú hegyek
mélyén versfám liheg
sarjadó hajtásokba tekerem
álmaim kékszabadságát
a végtelen botladozó nyolcasát
bukfencet vet szívem
e sok kékségtől - kétségtől
hányi-veti sorsom mélységétől
a kékmadár szépségétől
minek árnyéka is elkerül...
Kék ormok cukorsüvegén
hasalok mint költemény
s gurulok a hegygerinc
lejtőjére, szomjazom
forrásnak vízére
mezők könnyére
erdők csendjére
belehasalok a végtelen
kékjébe, s lesem
kékmadaram kékségét
lenyűgöző szépségét
suhanó kékálmom
végtelenje repít
gondolat mi feszít
burkából kifeslik
színesre kencézi az égi kupolát
nyitja szívem pitvarát
éled lelkem dala
ujjindáim vetik papírra
elcsípek egy verslábat
néha vagy mégsem...
rímeket csipkézek
...fodrozó dallamost,--
ringó kacifántost?
Ne keresd a rímeket!
Ha találsz, a véletlen műve,-
magától jött a nyelvemre!
(2011) |
|
|
|
|
|
 |
|
