
|
 |
 |
Szalay Anikó
|
Szalay Anikó vagyok, családi nevemen: Szalayné Farkas Anna. 1960. december 4-én születtem Ózdon, az egykori híres kohászvárosban. Lakóhelyem Sajónémeti község, ahol gyermekkorom óta élek, itt alapítottam családot is, egy fiam van. Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem.
Szeretem az irodalmat és a zenét, kisiskolásként jól rajzoltam, később pedig a népművészet szerelmeseként kalocsai minták készítésével és hímzésével foglalkoztam. Az általános iskolában verselgettem, szavaltam és tagja voltam a színjátszó-csoportnak. Középiskolásként elhagytam ezeket a "szokásokat", de miután férjhez mentem és gyermekem született újra elkezdtem verseket írni. Először csak magamnak, ún. terápiás céllal, mivel rájöttem, hogy így könnyebben úrrá tudok lenni nehézségeimen, később családtagjaimnak, barátaimnak írtam különböző alkalmakra. Ma már egyre jobban látom a világ problémáit és szólok, ha erre késztetést érzek.
Írásaim eddig antológiákban, újságokban szerepeltek, 2004-ben pedig Otthon címmel megjelent az első, prózai írásokat is tartalmazó verseskötetem, hálát adva a Teremtő Istennek nagylelkű adományáért.
Tagja vagyok az Alkotó Képzőművészek és írók Országos Szövetségének, ill. e szervezet ózdi, regionális csoportjának, a Keresztény Alkotók Közösségének és a Magyar Alkotók Internetes Társulásának.
Válogatott verseim
Prózák
|
 |
|
|
 |
|