|
|
Majorváry Szabó Sándor: A 2006-os év versei
  |
Kezünkben a tollal
Bizalommal telten születik
Újra és újra a pillanat,
Éveink a múltban
Kutatják a jövő álmait.
Mindenhol e világon
Alkotunk és rombolunk,
Istentől kapott hatalmunk
Teher emberi vállunkon.
Kezünkben a tollal,
Használjuk tudatosan -
Együtt gondolatainkat!
2006. 01. 01. |
  |
  |
Nem vagy egyedül  Bor István Ivánnak
Bástyája a művészeteknek,
omladozó falaid
rakd újra magasra!
Irtsd ki ellenséged,
varázslatos vonalaid
állítsd csatasorba...
neked küldöm e sorokat,
nézd: nem vagy egyedül,
alkotó barátaid együtt
küzdenek veled írásaikkal.
2006. 01. 19. |
  |
|
A zavaros reményben
Múltba fulladt érzelmekkel
telt minden pillanat,
tehetetlen sodródnak
a zavaros jelenben.
Újjászületve a mában
a jövő közömbösen nevet,
szürke álmokba menekülnek
a szerelmes vágyak.
Magányosan dobban a szívem,
visszhangját elnyeli a bánat,
a csend némán átölel
egy tovatűnő délibábban.
2006. 02. 08. |
  |
|
Hallod?
Érzelmeim keresem
a tovatűnő pillanatok
hazug ígéreteiben,
de csak a fájdalom
marcangolja lelkemet,
egyedül fuldoklom
az elfogyó reményben...
hallod? Hallod
elhaló szívverésemet?
2006. 02. 23. |
  |
  |
Nyitott szívvel
Most nyitott szívvel
keresem múltba veszett
kacér tekinteted,
álmaimban érzem
simogató kezed,
melyre ébred a vágy
tested után...
de reggel tovaszállsz
a szerelem délibábján,
és újra egyedül ébredek
a kínzó reményben,
és a rohanó idővel
siratom a lepergett éveket
jeltelen sírján jövőmnek...
2006. 02. 26. |
  |
|
Az én világom
Az én világom
millió fájdalom
és visszatérő magány,
eldobott érzelem
és reménytelen csalódás
az örök szerelemben.
Az én világom a vers
és a művészetek,
érzelmek és gondolatok,
szavak és ecsetvonások...
a te boldogságod
az én ajándékom.
Az én világom
szétfoszló délibáb,
pénz és hatalom,
hitszegő árulás...
az elporladó jövőben
feltámadó jelen.
2006. 03. 06. |
  |
|
Szétesnek a sorok
Tekintetedben ébrednek érzelmeim,
mosolyod gyengéden átölel,
reménytől dobog a szívem
a hajnali napsütésben.
De lassan eltűnik délibábod,
és villámokat szór pillantásod,
nevetve durván félrelöksz,
mire szétesnek a sorok...
2006. 04. 04. |
  |
  |
A vers
Gejzírként tör fel
a sötét mélyből,
forró testéből
a vörös naplementében
millió csillogó
föld-könnyet permetez
az alvó világ kihunyó
fátyolos tekintetére.
Szépsége elkápráztat,
minden egyes cseppjében
megpihen a pillanat,
majd utat tör a fellegekbe,
sodrása magával ragad,
lebegsz érzelmeidben,
a remény és a kéj forgatagában,
míg el nem ereszti kezed,
hogy felébredj a mában.
2006. 04. 09. |
  |
  |
A távolból
látom alakod délibábját,
szemeid tüzes csillogását,
csókok milliót küldő
ajkaid gyönyörű mosolyát...
testemen érzem kezeid
érzéki simogatását,
vágytól izzó öled
rám váró katlanát...
velem vagy minden
magányos pillanatomban,
de mégsem érinthetlek,
nem tarthatlak karjaimban...
2006. 04. 27. |
  |
  |
Az elérhetetlen remény
A tovarohanó üres percek
vádlón, nélküled peregnek -
megannyi fölösleges sor,
értelmetlen gondolat,
rímtelen, eldobott vers -
veled teli e papír.
Mint felkelő nap
a hűvös, sötét hajnalt,
úgy ragyogod be mosolyoddal
elátkozott sorsomat.
Te vagy a fény,
mely átölel és simogat,
az elérhetetlen remény,
aki itt sem volt, de elhagy...
Nem marad semmi,
csak gyönyörű tekinteted,
meg néhány kép gépemen:
tarcali és szerencsi,
no meg ez a vers,
mely kitárta érzelmeimet.
2006. 07. 04. |
  |
  |
Első randi
Izgatottan várom
találkozásunk első pillanatát,
szívem a torkomban kalapál...
első randi - túl a harmincon,
de ugyanaz a lámpaláz:
vajon tetszem-e majd? -
Már nem vagyok fiatal,
Bár éppen öreg sem...
De... és jönnek az ellenérvek,
majd egy csipetnyi remény
nyitott szívem legmélyén.
2006. 08. 16. |
  |
  |
Érintsd meg
Érzelmeim kötöm csokorba,
vérvörös szirmaiban
dobog érted a szívem,
csak érintsd meg,
és titkos vágyainkat
együtt válthatjuk valóra!
2006. 08. 18. |
  |
  |
Csókjaid tengerében
Tekinteted kék horizontján
szerelemtől részegülten
úszok csókjaid tengerében,
kábultan a mámortól
kebleid domborulatán.
Szorosan átölellek,
hogy ne szakítson el tőlem
a következő pillanat,
de jaj, máris tovaszaladt...
fogd meg a kezem,
soha ne ereszd el,
a szenvtelen elmúlás
nélkülünk rohanjon tovább!
2006. 08. 20. |
  |
  |
A gyűrű
ott ragyog ujjainkon,
összekötve testünket és lelkünket
egy végtelen, ismeretlen úton.
Tiéd mindenem,
szívem csak érted dobog
szerető szívedben.
2006. 09. 02. |
  |
  |
Ott, Tarcalon
Ott, Tarcalon
nektár csöpög a pohárba,
csúszik a szomjas torkokba,
és hej, vidám nóta
fakad az ajkakon.
Ott, Tarcalon
születnek a színes rímek,
a beszédes képek,
jer, csodáld e műveket,
mind neked adom!
Ott, Tarcalon
együtt HAT-unk,
és a MAIT adjuk,
nézd és lásd: ezek vagyunk,
mi, itt, Tarcalon.
2006. 09. 07. |
  |
  |
Őszi bál
Elsárgult falevél bukfencezik
az őszi szellő hullámain,
megpihenve a nap sugarain,
majd vad táncra hívja
az ágakon szomorkodó társait.
Vidáman perdül táncra
a színes lombkorona,
bár kicsit össze-vissza:
keringőt és polkát
is ropnak ugyanarra a dallamra.
Fergeteges bál kerekedett,
mégegyszer, utoljára, örültek
a fénynek, a színeknek és a szélnek,
majd később mind elfáradtak,
és a földön összebújtak.
2006. 10. 02. |
  |
  |
Csak vársz
Hideg szél tépi
a megfakult lombokat,
a tovatűnt meleg nyarat
sűrű hazugság fedi.
Néhányan tudtuk,
hogy didergünk még
éhesen, ha beköszön a tél.
Mire vársz még?
Megfagyott talán a vér
becsapott, megcsalt szívedben?
Csak vársz... hiszed
a mindig rügyfakasztó tavaszt,
egyedül, begubózva, hangtalan
az olvadó reményben...
2006. 11. 01. |
  |
  |
Isten kezében
Vörös az ég alja,
vérzik a kitépett szív,
cserepes ajkak jajait
a szél felkarolja
és viszi messze, messze...
átlépve a rohanó időn,
a táguló világegyetemen,
a Hit tagadásán...
és tovább forog a Föld...
csendesen... Isten kezében
újul meg a világ,
örökre, mindörökre...
2006. 11. 19. |
  |
|
|
|
|
|
|