Kovács István László versei
  |
Ellopott éj
Ej, csak az éjszaka ne volna,
vagy, tudnám bevágni a sarokba,
utcán, céltalan csavargással oldani,
füstös bárban alkoholba fojtani.
Nappal, még csak megvagyok,
akár magammal is tárgyalok,
de, amíg dolgaimat teszem,
a beszédhez akad partnerem.
De az éjszaka, nagyon kegyetlen,
fagyosan ölel, lehúz a mélybe,
és csak forgat fekete örvénye,
majd kiköp, ha dereng a hajnal.
Ha, a bíbor csík benéz az ablakon,
már ülök az ágy szélén, gondolkodom,
de, még a gondolatok nagyon kuszák,
ismét ellopott egy éjszakát. |
  |
  |
Te vagy...
...fuvallata a szélnek,
mely simítja arcom.
Nyugalma az éjnek,
mikor fejem, párnára hajtom.
...csillagok ezüst fénye,
mely, ablakon át vigyázza az álmot.
A bíborhajnal éke,
amit reggel először látok.
...a csönd minden zajban,
hétköznapokban az ünnep.
Ritmus a dalban,
melyre a szív lüktet.
...a harc a lelkemben,
érted folyvást aggódom.
Mégis béke a szívemben,
benned soha sem csalódom.
2017. február 4.
Tiszakécske |
  |
  |
Átéléssel
Ez a nap szomorúan telt,
ma, oly sok könnyet nyelt,
fölvette az öreg hangszerét,
elhúzni egy régi szép regét.
Halkan sírt a kopott hegedű,
nótája lassú, nagyon keserű,
a négy húr egy balladát mesélt,
életről, mi már régen véget ért.
Olyan mélyen, átéléssel játszva,
hogy könnyeit, még maga se lássa,
csak úgy, mint ha ima volna,
és a dal, csak Istenhez szólna.
2017. január 29.
Tiszakécske |
  |
  |
Utolsó este...
... már, sem étel, sem ital nem fűtötte testét,
az egyre távolodó álmai tartották a lelkét,
még, nem hagyta el sem a hite, sem a remény.
Magára húzta a kopott, szakadt takarót,
valamit, talán egy imát motyogott,
asszonyról, boldogságról álmodott.
Ételt, meleg konyhában rotyogót,
illatos, vízben fürdő testet, fűtött szobát,
de, csak a huzat simította csapzott haját.
Sóhaja sem szállt messzire, nem tudott,
bajszára fagyott, mint zúzmara az ágra,
azt hitte, megszokta a hideget mára...
2017. január 25.
Tiszakécske |
  |
|