Kezdőlap | Szabályzat | E-mail  


Kovács Éva

"A kép a festő hosszú menetelése vak életünk sűrűjének mélyébe, a homályos gondolatok bozótja, amelyen keresztül arra törekszünk, hogy Önmagunkat megtaláljuk"
(Jean Bazaine)

Kovács Istvánné (Boncsér Éva)-nak hívnak.
1962. július 26-án születtem Ózdon, családommal jelenleg Vadnán élek és alkotok.
Az alkotás iránti vágy már gyermekkoromban is hihetetlen erővel tört fel bennem, rajzoltam, festettem, kézimunkáztam. Általános Iskolai tanulmányaim során tanáraim művészi pályát javasoltak számomra, de sajnos az élet más irányba sodort.
Vegyipari Technikus minősítést szereztem az Irinyi János Szakközépiskolában.
Tanulmányaim befejezése óta 35 éven keresztül a BorsodChem Zrt-nél dolgoztam.
Az olajfestéssel kb.10 éve kezdtem el komolyabban foglalkozni, de család és munka mellett, nagyon kevés időt tudtam tölteni a festővászon előtt. Két évvel ezelőtt úgy döntöttem, feladom addigi életem és azt fogom csinálni ami örömet okoz számomra és ami boldogabbá tesz. A színek világa és az olajjal történő technikai módszerek kipróbálása és elsajátítása egyre nagyobb teret engedett képzeletemnek. A természet alkotta jelenségek kíváncsivá tesznek, igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból. Elsősorban a csendélet és tájképfestés áll közel hozzám, de szívesen festek portrét és egyéb modern illetve absztrakt képeket is. Hangulatilag megnyugtató számomra az alkotás mert ilyenkor megszűnik körülöttem a világ, s csak a képalkotás van jelen. Idáig három csoportos és három önálló kiállításon vettem részt. ( Kazincbarcikán a Gimi Galériában,és jelenlegi lakóhelyemen Vadnán volt egy csoportos és egy önálló kiállításom. A volt lakóhelyemen és egyben szülő falumban Dédestapolcsányban is rendeztek részemre egy önálló kiállítást. 2016 januárban a "Magyar Kúltúra Napja 2016" programsorozata alkalmából rendezett csoportos kiállításon is részt vettem alkotásaimmal. Ezzel egyidőben és ehhez a programsorozathoz kapcsolódóan az ÓMI-Képtár is kiállított egy alkotásomat ami 2017 januárig még megtekinthető).
Az interneten keresztül a közösségi oldalak művészeti csoportjaihoz is csatlakoztam ahol különféle elismerésekkel jutalmazták alkotásaimat. A PORTRETISTO nevű ( portré festő) nemzetközi eseményen is részt vettem, (ahol a művészek egymás portréját festik) s ezzel egy időben 2015 szeptemberben Nemzetközi elismerésben részesültem, felkerültem a GALVAN féle ARTSCAD nemzetközi könyvtárban.
Ez évben hivatalosan is tagja lettem a Magyar Alkotók Internetes Társulása nevű egyesületnek. Az egyesület által meghirdetett "Szavakba szőtt idő" című Jubileumi Pályázatra beküldött képeim közül két alkotásomra a zsűri Nívódíjat és Bronzecset-díjat adományozott.
2015, és 2016 augusztusában baráti meghívásra részt vettem az Arlói képzőművészeti táborban.
A festés fortélyait autodidakta módon igyekszem elsajátítani, és folyamatosan törekszem a minél jobb eredmény elérésére.
Nem büszkélkedhetek neves mesterekkel, csupán az elhivatottságom a tanítóm.

"Ne álmodjuk az életünket, éljük meg az álmainkat!"
A siker kulcsa nálam a szeretetben, kitartásban és szorgalomban rejlik, és sosem késő váltani és változni egy szebb boldogabb és sikeresebb jövő reményében.

Alkotásaim: Festményeim.

Lehetőségek
 Pályázat
 Antológia
 Alkotótábor
 Tiszteletbeli tagok
 Tagságunk

 Dokumentumok
 Dicsőségtábla
  © MAIT, 2001-2017 -   Az alkotásokat újraközölni, részleteket kiragadni csak az Alkotó engedélyével, illetve megjelölésével lehet.