|
|
K. Fekete István
"Megbecsült múlt"
(Kapu)
Miről, kiről is írhatnék e témakörben, mint az édesanyámról. Időszerűbb már nem is lehetne, hiszen ma van a névnapja.
Margit, aminek jelentése gyöngy, június 10.-én van a naptárban. Édesanyám, Fekete Margit, 1927 november 2.-án Taktaharkányban, halottak napján született. Édesanyám, születésének tényével, legyőzte a halált. A véget nem érő küzdelme a szegénységgel, a mindennapi teendőkkel, egész életében végigkísérte. Mintha Móricz Zsigmond Árvácska regényének főhőse elevenednék meg, édesanyám személyében. Még iskolába sem járt, már varjúpásztor volt. Egy kolomppal a kezében riogatta a varjakat, hogy ne egyék ki a vetést. Gyermekként a bátyját is ő oltalmazta, mert mindig bántották annak társai. Heten voltak testvérek - édesanyám második a sorban. Tanyasi iskolákban végezte el a hat elemit. A tanító néni, Rehák Ilona, édesanyámnak a tanulás helyett, gyakran házimunkát adott, azaz cselédeskedett annak házában. Mivel sok óráról hiányzott, csoda, hogy írni, olvasni megtanult, de a többi tantárgyból sem jeleskedett. A tanító néninek még arra is volt gondja, hogy édesanyám odahaza szabadidejében hímzéseket varrjon neki. Hálás is volt érte, hiszen édesanyámat soha nem buktatta meg. Ahogy cseperedett, úgy nőttek rá a kirótt feladatok is. Mindenféle mezei munkából kivette a részét. Vetett, egyeselt, kapált, aratott és kétökrös szekérrel hordta a földekre a trágyát, amit ő pakolt meg és pakolt le. Még az ökrök nevét is tudja - kígyó és zsandár. Tizenhárom évesen Tiszaszederkényben a női szabó és varró szakmát tanulta ki - igaz csak hat hónapig, mert ideértek a frontharcok - hiszen háború volt. Még nem volt tizenhét éves, amikor az egy évvel idősebb édesapámmal egybekeltek. A lakodalmukban két tanya, Szelep és Jajhalom lakói, valamint a Szovjet hadsereg katonái mulattak. Édesanyám dolgozott éjjel-nappal. Vezette a háztartást, kenyeret sütött, varrt a nagyszámú rokonságnak egy köszönömért, ismerőseinek lisztért, cukorért, krumpliért és babért, mert ilyen cserevilág volt. Édesanyám szült és temetett. Már eltemette két fiát és a férjét, édesapámat. Az elhunytakban egy közös volt, mindhárman a József keresztnevet kapták. Elsőszülött fia két hónapot és két napot élt meg, de három fiát felnevelte, szakmát adott a kezünkbe és megházasított bennünket. Édesapámat ötven évesen ragadta el a halál. Itt jegyzem meg, hogy édesapámék is heten voltak testvérek, édesapám szintén második a sorban. Édesanyám úgy gondolta, fiatal még az özvegységre, ezért újra férjhez ment, de a házassága két év után válással végződött. Nekem két házasságom tiszavirág életű volt, így életemet édesanyám mellett éltem, és élem napjainkban is. Édesanyám már a nyolcvanharmadik életévében jár, de még ellátja a háztartási teendőket. Igaz, hogy több a betegsége, mint a pénze, de azért elvagyunk. Hogy hányszor volt kénytelen költözni életében, a számát sem tudom, de igen sokszor. Utoljára 2002-ben a szomszéd településre, mert ott vásároltam egy házat, a szülői házat eladtam. Édesanyám egykori bogárfekete haja már ezüstszínű, de jól áll neki. A másik fia, a harmadik a sorban, ötvenhat évet élt meg. Már évek óta minden megélt nap édesanyámnak Istentől kapott ajándék. Édesanyám még virágot ültet és minden reggel meglocsolja azokat. Ezen kívül van egy pici konyhakertje, amit szintén ő gondoz. Jellemző rá, hogy sótlanul eszi a paradicsomot, minden nap újságot olvas és alkotó társaim megjelent műveit. Tévénézés közben mindig akkor szólal meg, amikor nem kellene. Ha valahová elmegyek, mindig a kapuban vár. Néhány nappal ezelőtt, pakolás közben édesanyám rátalált egykori félbehagyott munkájára, amit tizenhárom évesen az akkor még új Singer-varrógépén tanult hímezni.
A durva, megsárgult vásznon piros, kék és zöld hímző fonállal díszlik a hímzés. Kértem édesanyámat, hogy amit tizenhárom évesen félbehagyott, fejezze be nyolcvanhárom évesen. Nem fiam. Nekem már ez nem megy - volt a válasz és következett az
érvelés : a Singer-varrógép is megrokkant már, a lengyel gyártmányú elektromos varrógépen még nem is próbáltam hímezni. A félbehagyott hímzés itt fekszik előttem az íróasztalon. Nézem édesanyám gyermekkori próbálkozását, ami egyáltalán nem silány munka. Nem tudom az Isten meddig örvendeztet még meg az édesanyámmal, hiszen "a halál nem szabadnapos", de ezt a félbehagyott hímzést, mint ereklyét őrzöm életem végéig. Üzenetértéke van e félbehagyott munkának. Az elmenni készülők, mindig nyitva hagynak egy kiskaput, mert azt remélik, hogy még visszatérnek. Nekem ez a durva, megsárgult vászon, rajta a színes hímzéssel, egy nyitva hagyott kapu.
Hogy én mikor megyek át rajta, nem tudhatom, de hogy egyszer átmegyek, az bizonyos - mert elkerülhetetlen.
2010. 06. 10.
Vírus
Karl Marx (1818-1883) "A tőke" című művének első kötetét kiolvasván, úgy döntöttem, hogy a még hátralévő három, ugyancsak vaskos köteteket már nem olvasom el. Azért döntöttem így, mert már így is elég információ birtokába jutottam, a vad kapitalizmusról tényszerűbb képet, még senki nem tárt az olvasó elé, mint azt Karl Marx tette. Lenin (1870- 1924) "A tőke" című munkára alapozta és vetette meg a tudományos szocializmus a melegágyát, annak "áldásos" hatását, valamint mindenhatóságát. Én, aki sok honfitársammal egyetemben, elszenvedője voltam a Marx-Engels és lenini eszmének és az eszmére épülő új világrendnek, a kommunisták által ránk erőltetett birodalomnak, feljogosítva érzem magam, hogy ennyi év távlatából cáfoljam a szocializmus, majd tovább építkezve a kommunizmus szülőatyjainak téziseit és torz világlátásukat.
Ébren is szabad álmodni, ha az ember hasznára akar lenni szűkebb hazájának és a világnak. A már fent említett hármas fogat, mert nagyot álmodni, mert szentül meg voltak győződve róla, hogy jót tesznek a világnak - azaz általuk jobb lesz a világ. Hogy éppen az ellenkezője valósult meg, egy elviselhetetlen kommunista diktatúrát hoztak létre, nem csak tőlük függött, hanem inkább a hadiszerencsén. Mert 1917-ben nem a kommunisták győzték le a cári rendszert, hanem az ellene felkelt nép. A kommunisták, csak magukhoz ragadták a hatalmat. Majd a II. Világháborúból győztesként a Szovjetunió gyakorlatilag megszállta azokat az országokat, ahol a Szovjet tankok árnyékában Magyarországon, Romániában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Jugoszláviában, Albániában, Bulgáriában és Kelet-Németországban ravaszsággal és csalással, csak kommunista államok jöhettek létre. Más a helyzet Kínával. Kínának saját ideológusa volt Mao Ce Tung személyében. De a marxista-leninista ideológia, búvó patak módjára, megfertőzött még néhány országot - úgy mint: Mongóliát, Észak-Koreát, Kubát, Vietnámot, Líbiát és Venezuelát.
De térjünk vissza Marx "A tőke" című művéhez. Hűen ábrázolja korának munkásosztályát és az őket kizsákmányoló, népnyomorító tőkésosztályt. Első megjegyzésem, hogy a munkaerőpiacon is érvényesül, a kereslet-kínálat törvénye. Ha sok az utcán a munkanélküli ember, akkor olcsó a munkaerő, de ha hiány van munkaerő vonatkozásában, akár duplabért is kaphatnak a dolgozók. Ha kelendő volt a gyapjú és jó ára volt, akkor a munkásnak is több pénzt tudott fizetni a tőkés és felszippantotta a munka nélkül tengő embereket, mert sok munkáskézre volt szükség. Ha azonban olcsó áron sem volt kelendő a gyapjú, az bizony termelte a munkanélküliséget, mert a piac törvénye érvényesült. Tehát, az mindenképpen megállapítható, hogy a tőkés nem mumus, akitől félni kell, mert nem jószántából dolgoztatja éhbérért a munkásait, hanem azért, mert a piac úgy diktálja. A tőkés, és a nála robotoló munkások, egy hajóban eveznek. Ha rosszul megy a tőkésnek, bizony ezrek vállnak munkanélkülivé, mert nem tudja foglalkoztatni őket a tőkés, és akik maradtak, dolgozhatnak tovább, talán csak fél pénzért, azaz éhbérért. De még az éhbér is több, mint a semmi, munka nélkül tengetni az életet és lassan éhen halni. A mindenkori tőkésnek érdekében áll, hogy munkásai megelégedéssel végezzék a munkájukat. A munkásoknak érdekében áll, hogy jól menjen az üzlet a tőkésnek, mert a mindennapi betevő falatjuk és a sorsuk függ tőle. Marxszal és Leninnel ellentétben én nem látok tőkés és munkás közötti kibékíthetetlen, azaz antagonisztikus ellentétet. De a negyven évi kommunista diktatúrában, kötelező volt mindenkinek azt szajkózni, amit Marx, majd Lenin kiagyalt. Aki másként vélekedett, az osztályellenség volt. Azt már Marx is elismerte, hogy a munkás érdekvédelmek, azaz a szakszervezetek megerősödtek és annak köszönhetően jó szociális törvények születtek. Ha pedig Marx ezt látta és tapasztalta, azt miért nem látta, hogy az élet nem áll meg. Nem csak az általa megálmodott munkáshatalom fejlődik, hanem a kapitalista társadalom is. A törvények betartatása pedig csak rutinfeladat az állam részére. Az angol gyapjúnak köszönhetően és annak mintájára, ma már a fejlett kapitalista államokban az emberek eldönthetik, hogy dolgozók akarnak lenni, vagy tőkések - új kifejezéssel vállalkozók. Ez a demokrácia. A vállalkozóknak, vagy nevezzük tőkéseknek sem fonják ingyen kolbászból a kerítést. A vállalkozó, tőkés először is megteremti vállalkozásának az alapjait - gyűjtögeti pénzét és hitelt vesz fel, berendezi üzemét, munkásokat alkalmaz, akik fizetésért dolgoznak. De ahhoz, hogy a "tőkés" fizetni tudjon, nem elég legyártani az üzemeiben a terméket, árúvá kell válnia, amit megvesznek a piacon a kereskedők, hogy aztán ők egy tisztességes haszon reményében eladják. Ha a kereskedő, aki vevő is a tőkés által gyártott termékre, akkor tud fizetni, ugyancsak a tőkés a dolgozóinak és a kereskedő is akkor tud fizetést adni a dolgozóinak, ha megvásárolják tőle az árut. Mert ha a kereskedő nyakán marad az áru, az egy láncreakciót indít be, ami munkások utcára tételében nyilvánul meg és ha nem vált időben egy kelendő termék gyártására a tőkés, tönkremegy. Bezárhatja a gyárát, de a kereskedő is sokat kockáztat. Ha a nyakán marad az áru, könnyen csődbe mehet. És ha ez tömegével jelentkezik a gazdaságban, gazdasági válságot idéz elő az adott országban, de ha világjelenségről van szó, akkor nyakunkon egy gazdasági világválság, amiben napjainkban van részünk, amit sokszor megtapasztalhattak elődeink a történelem során. Tehát, nem kell lebecsülni a tőkéseket, vagy csak kezdő vállalkozókat, mert sokat kockáztatnak, míg a munkás, talán csak az egy havi bérét nem kapja meg. A vállalkozók és tőkések a mindenkori gazdaság motorjai. Mindenekelőtt nagyon kiterjedt kapcsolati tőkével kell, hogy rendelkezzenek. Önmagában a tőke, azaz a pénz kevés a sikeres vállalkozáshoz. Bár angol szövetből készítik a legjobb minőségű és kelendő árut, de a ruhákat párizsi divat szerint varrják a legjobb műhelyekben. Ez mindenki megelégedésére így történik napjainkban is. És honnan indult világhódító útjára az ipar? Milyen rögös úton jutottak el ideáig, hány millió ember megnyomorítása árán? - de a végeredmény az, hogy megérte. Marx-Engels és Lenin ezt a hosszú, szenvedésekkel terhelt utat akarták elvágni, amikor munkáshatalomról, kommunizmusról álmodtak. De végtére is, a szocialista világrend egy torzszülöttre sikeredett. Kiosztották a földeket a parasztoknak, ezzel megszüntetve a nagy birtokrendszert - majd amikor a kisparaszti gazdaságok megerősödtek, kolhozosítottak - mindenki lába alól kihúzva a talajt, mondván a közös tulajdon is a dolgozó parasztságé. Az ipart, egyből államosították és azt mondták az ott dolgozóknak, hogy tiéd a gyár, tiéd a hatalom. A téesz parasztok sem hitték el, hogy övéké a föld, mint ahogyan az iparban dolgozók sem hitték, hogy az övéké a gyár és a hatalom. Mert aki mindenkinek ad, az senkinek sem ad. Lehet adni tízmillió forintot, tízmillió embernek úgy, hogy mindenki kap egy forintot, ami semmire sem elég és odalehet adni egy vállalkozónak, aki munkahelyteremtő beruházást hajt végre, a munkások munkabért kapnak. Adót fizetnek ugyanúgy, mint a munkaadó. Így működik a gazdaság. A kommunisták a szabadpiacot is ki akarták védeni. A szocialista országok létrehozták a jól ismert Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), gondolván, hogy így termékeik célzottan áruvá vállnak a biztos piac reményében. Ez kényelmessé tette a szocialista országokat, hiszen még a termelő munkát is felosztották egymás között. Hogy túltermelési válság ne alakuljon ki, ezért ötéves terveket készítettek. Az állam mindenható szerepe a termelő egységekből teljesen kiirtotta a versenyszellemet, ezért a különbség úgy életszínvonalban, mint gazdasági fejlődésben megmutatkozott. A szocialista országok lemaradtak a kapitalista országoktól és egyre nőtt a szakadék a már említett szocialista és kapitalista világrend között. Pedig ezt, főként Lenin, a tudományos szocializmus atyja, egészen másképp gondolta. Úgy hitte, hogy először csak az elmaradott országokban jöhetnek létre szocialista országok, majd egyre teret nyer, akik közösen egy tábort alkotva utolérik, majd elhagyják a fejlett, kapitalista országokat. És a versenyben alulmaradt kapitalista országok is szocializmust építenek. Már magában az
eszmében is ez volt az óriási szálka, ami a kommunisták torkán akadt, hiszen hitük nem vált valóra. A másik már ugyancsak halálos döfés volt a kommunistáknak, a hatalom gyakorlása és az emberi jogok általuk való eltiprása. Például a sztrájkhoz való jogot, olyan címen nem adták meg, hogy a munkásoké a hatalom, önmaga ellen bolond ember, aki sztrájkol, azaz önmagára senki sem emel kezet. Az egész eszme erre épített. Azt sugallta mindenkinek, hogy ne lázadj, mert bűnt követsz el, azzal, ha népi demokratikus államot meg akarod dönteni, azaz ne tégy a néped ellen! Pedig a nép soha nem volt azonos az államhatalommal. De ezt mindenképpen el akarták hitetni az emberekkel. Ez volt a kommunista hatalom róka fogta csuka, csuka fogta róka elmélete és taktikája. Valójában a szocialista országokban egy percig sem volt a munkások kezében a hatalom, hanem csak egy szűk, magát kommunistának valló elit kezében. Olyan választási törvényeket hoztak, ami bebetonozta a kommunisták hatalmát. Azt hitték, ha egypártrendszer van, nem is lehet a kommunistáktól a hatalmat elvenni és ez így is történt. A hiba ott csúszott be a számításba, hogy az egy párti diktatúrákban, párton belül és a néptömegekben is a rendszer kitermelte a másként gondolkozókat, akik már valódi demokráciát akartak. Az ellenállás egyre erősödött és bekövetkezett a szocialista tömbön belül hazánkban a rendszerváltás (1989). Innen már dominó elv szerint esett elemeire a szocialista világrend. Természetesen, nem bukott volna meg sehol a szocialista államrend, ha nem ment volna csődbe a gazdasága és nagy lett volna az általános jólét. Lenint idézve "A lét meghatározza a tudatot". Ez annyit jelent, hogy lehet bármilyen álomszép, rózsaszínű programja, akár egy kommunista, akár kapitalista országnak, ha a nép nyomorog, elégedetlen, küzd a fennálló rend ellen. Volt még egy buktatója a kommunista diktatúráknak. Az általános munkakötelezettség. "Aki nem dolgozik, ne is egyék" - hangoztatták. Ezáltal elérték, hogy az egyébként munkanélküliségre ítélt embereket bevitték a gyárakba és üzemekbe. Felduzzasztották a létszámot, mert az alkotmányba bele volt írva a munkához való jog, és ezzel a jogukkal, kevés kivétellel mindenki élni is akart. Az ideológia szerint mindenkinek dolgoznia kellett, aki kerülte a munkát, azt büntették. Így a gyárkapukon belül teremtették meg a munkanélküliséget, leginkább a szellemi mint a fizikai létszám tekintetében. A munka nélkül tengődő, csak a fizetésért bejáró pártaktívák és besúgók hada, züllesztette a munkamorált. És ők több fizetést kaptak, mint aki a tíz körmét ledolgozta. Ezek után az a szlogen, hogy dolgozz többet, jobban élsz! - teljesen hiteltelenné vált. A kapitalista társadalom nem tűri a léhűtő embereket. Hamar a kapun kívül találják magukat. Ezért is volt hatékonyabb az egykori szocialista országoknál a gazdasága. Mivel a kapitalista államokban piacgazdaság van, ez állandó versenyhelyzetet hoz létre a gazdasági életben és mint egy katalizátor, élénkíti, állandó fejlesztésre készteti a tőkés társadalmat, úgy technika, mint technológia tekintetében. Csak így tud minőségben és árban lépést tartani. Ellentétben a volt és még meglévő szocialista államokkal szemben, akiknek nem volt és nincs meg a versenyben maradás feltételéül szolgáló bő pénzforrás, azaz mindenkori tőke. Ez alól kivétel Kína. Azért kivétel, mert kapitalista módon termel, piacgazdaságot épít, de szocialista módon él. Ez a kettősség egy öszvér szívósságát eredményezi Kína esetében. Mivel egypártrendszer van, és a kommunistákat leváltani jelen állás szerint, teljességgel lehetetlen, elnyomva, az emberi jogokat tiporva, a hatalmas emberi erőforrásokat mozgásban tudja tartani, az éhbérért való foglalkoztatás a fejlett kapitalista országokhoz hasonlóan a legjobb technikával és technológiával termel, ezáltal extra profitot termel, ezzel megelőzve a legfejlettebb kapitalista államokat is, a rendelkezésre álló tőkét fejlesztésre és gazdaságélénkítő beruházásokra költi. Gazdaságának köszönhetően, Kína átveszi a vezető szerepet a világban. Ez nem álom, hanem tény. Ha Kínában győzne a demokrácia, az valószínű, hogy gazdaságának nagy hanyatlásával járna, mert az Isten adta nép, sokkal magasabb bért harcolna ki magának, egymást érnék a sztrájkok és árujuk árban már nem lenne versenyképes a világpiacon. Napjainkban nagyon
olcsó, tömegáruval árasztja el Kína a világot, amivel a fejlett kapitalista országok már nem tudnak lépést tartani. Ez a kínai csoda titka. Hogyne tudnák ezt a kínai kommunista párt vezetői. Jól felfogott érdekük, hogy egypártrendszer maradjon, hogy továbbra is nyomott bérért dolgoztassa a népét és közben világraszóló, szemfényvesztő beruházásokkal, építkezésekkel kápráztatja el népét és a világot.
Meg kell még említenem Indiát. Akár két évtizeddel ezelőtt, ki hitte volna, hogy szárnyalni fog a gazdasága és a mezítlábas, tudatlan embertömegből mára, magasan képzett munkaerővé válik. Pedig ez történt, de hogyan következhetett ez be? Ennek nagyon egyszerű oka van. Indiát felfedezte a karvalytőke. Hogy ez miből áll? Abból, hogy a fejlett ipari országokban, a már termelésre alkalmatlan üzemeket, gyárakat, áttelepítették Indiába, az olcsó munkaerőre alapozva a termelést és a piacon való megmaradást. Saját hazájukban azokkal a gépekkel, berendezésekkel árban, de talán minőségben sem tudtak a piacon maradni. Ha Indiába nem telepítették volna át az elavult termelési eszközeiket és gépeiket, minden bizonnyal, csak ócskavasként tudták volna értékesíteni. De Indiában nem csak a kimustrált gépeket lehet újra termelésre fogni, hanem maga India egy hatalmas felvevőpiac. Tehát, amikor a karvalytőke odatelepedett, az olcsó munkaerő reményében, a piacot is megszerezte. Így már tisztességes, azaz tiszteletet kiváltó jövedelemre tettek szert a tőkések. És ahol gyárak épülnek, oda munkásnegyedeket és áruházláncokat is építeni kell, amiből az Indiába települt karvalytőke, szintén jó szeletet hasított ki magának.
Vegyük tehát sorra! Azt az utat, amit Karl Marx az angliai gyáriparról elénk tár, bizony minden fejletlen országnak végig kell járnia, még ha középkori állapotok is uralkodnak az országban, a mentőangyal mindenütt a karvaly-, majd a tisztatőke lesz, és a kezdeti lépésektől a fejlett ipari országig, igen keserves út vezet. Természetesen Indiában is eljön azaz idő, amikor a legfejlettebb technikával és technológiával termelnek, a bérek is közelítenek a fejlett nyugati országokban dolgozók munkabéréhez. De a karvalytőke nem szűnik meg - mint a vándor, fogja a botját és a tőkés felfedez egy újabb Indiát, ahová telepíti az öreg, elavult gépeket, berendezéseket. Az nem véletlen, hogy Kína már Fekete-Afrikában akar üzletet kötni. Természetesen a karvalytőke mintájára. És hogyan tud árban versenyezni a fejlett tőkés társadalom a karvalytőkével? Itt is egyszerű a képlet. Egyszerűbb, mint gondolnánk. Nem gyárat telepít, mint a karvalytőke, hanem elmaradott országokból csábít képzett és képzetlen munkaerőt, természetesen nagyon nyomott munkabérért, de az elcsábított munkásnak így is nagyon megéri és úgy véli, hogy kifogta az aranyhalat. Ezáltal természetesen a fejlett ipari országokban nő a munkanélküliség, mert az olcsó vendégmunkások elszipkázzák előlük a munkát, de amikor az utcára tett ember meghallja, hogy mennyi pénzzel szúrja ki az idegen vendégmunkások szemét a tőkés, gondolatban köp egyet és azt mondja: "akkor inkább eszem a munkanélküliek keserű kenyerét." Annyi munkanélküli segélyt kap, hogy abból családjával nagyon jól eléldegél. Szép, komfortos lakást és akár több autót is fenn tud tartani. Még üdülni is évente legalább egyszer el tud utazni családjával valami olcsóbb helyre, de minőségi szállodába. Minderre telik a tőkés-, és a munkástársadalom adóforintjaiból - így aztán senki sem elégedetlen. Más a helyzet egy szocialista országból, kapitalista országgá vedlett államban. A munkabérek madártávlatban vannak a fejlett kapitalista országokéhoz viszonyítva és a munkanélküli-, valamint a szociális segély is olyan kevés, hogy abból bizony megélni nem lehet. El kell dönteni a segélyezettnek, hogy eszik-e vagy melegszik. Mert ha eszik, a számláit nem tudja kifizetni. Ha pedig kifizeti a számláit, nem marad élelemre és gyógyszerre pénz. Marx "A tőke" című művében még egy órás reggeliről és másfél órás ebédidőről ír. Én az átkos szocializmusban egy huzamban tizenhat órákat is dolgoztam úgy, hogy éppen csak ettem valamit és már mentem is dolgozni.
Akkor ki volt emberségesebb - a népnyúzó tőkés-kapitalista vagy a mindig az emberért aggódó kommunista? Mi a jobb nekünk - annyi pénzt keresni amiből minden költségünket ki tudjuk fizetni, vagy ha csak annyi pénz van a borítékban, amiből nagyon szerényen élünk, mert amit nem tettek a borítékba, az állam rendelkezik vele. Ezen a fonálon elindulva rájövünk, hogy a szocializmus nem más, mint állami kapitalizmus és a legnagyobb kizsákmányoló. Ettől rosszabb már csak a kommunizmus lehet, ahol már a pénzt is száműzték a lenini dogmák. Mondván, hogy úgyis mindenki annyi árut vesz le a polcról, amennyi a szükséglete. El lehet képzelni, hogy ha Lenin álma megvalósult volna, már a kommunizmusban élnénk és azt is el lehet képzelni, hogy az ideológiához hű kommunistáink, vezetőink, mit hagytak volna nekünk, a népnek a polcon.
De térjünk még egy kicsit a munka világába! Mindenütt a világban, szívesen alkalmaztak és alkalmaznak csoportvezetőt, úgy szellemi, mint fizikai dolgozók vonatkozásában. Munkás az is, de rátermett és a szakmának minden fogását ismerő embert az adott pénzügyi viszonyokhoz képest jól megfizették és megfizetik. Ő vezényeli a munkát és a hozzá csapott, sok esetben nem is képzetlenebb és nem is tehetségtelenebb 10-12 embert, akik jóval kevesebb fizetést kaptak és kapnak. A szocialista és kapitalista országokban éhbért kaptak és kapnak. De a csoportvezetőt illetően a szocializmusban nem mindig a rátermettség és a tudás volt a mérvadó, hanem az számított, hogy jó elvtárs, pártkatona volt-e az illető. Érdemes lenne utánanézni, hogy ezáltal mennyi kifizetetlen pénz maradt és marad a tőkés vagy a szocialista állam kasszájában? A rabszolgatartó társadalomban is a hajcsárokat fizették meg. Összegezve a gazdaság fejlődését, amely áll mezőgazdaságból, iparból, kereskedelemből, idegenforgalomból stb. mindig új kihívásoknak nézett és néz elébe. Mindig is így lesz ez. Az idő előrehaladtával és a gazdaság fejlődésével szakmák szűnnek meg és új szakmák keletkeznek. Versenyt futunk az idővel. Az Európában honos szabadpiacot felváltotta a kíméletlen Amerika által diktált piacgazdaság. A szabad piac még emberléptékű volt és emberséges - ellentétben a piacgazdasággal. Mert míg a szabad piac, szabadon értékesíthető áruk kereskedelmi forgalma, a piacgazdaság, a piac farkastörvényeinek megfelelni kívánó és azt teljes mértékben kiszolgáló gazdaság. Én még emlékszem arra az időre, amikor néhány darab tehén eltartott egy családot. Ma már ez akár ezer darab tehén tartásával és annak profitjával is nehezen elképzelhető. A gépek elveszik az embertől a munkát. A kérdés önként adódik: barátunk vagy ellenségünk a gép? Az én válaszom az, hogy a barátunk, mert az emberek kényelmét szolgálja. Minél fejlettebb a technika és a technológia, annál képzettebb dolgozóra van szükség és közben milliónyi munkáskéz válik szükségtelenné. Eljutunk oda, hogy egy termékben, ami áru a világpiacon, sokkal több a szellemi, mint a fizikai munka. Az emberek élete átértékelődik. Egyre több ember esetében a dolgos mindennapokat felváltják a művelődéssel, szórákozással és a sporttal töltött mindennapok. Ez a jövő kihívása. Értelmes életcélt adni az embereknek.
Végezetül, hogy miért a vírus címet adtam rövid dolgozatomnak - magyarázattal tartozom. A pénz, a tőke mindenkit megfertőz, akár van, akár nincs. Akinek nincs, az mindent megtesz érte, hogy legyen - sajnos sokan bűnös útra is tévednek miatta. Akinek meg van pénze, tőkéje, az azért küzd, hogy még több legyen. A profitból, vagy extraprofitból fejleszt, újabb üzemet épít, gépeket és eszközöket vásárol, újabb munkásokat vesz fel vagy bocsát el és a régi dolgozókat időnként továbbképzésben részesíti. Marx idejében még nem ismerték a globalizáció szót, azaz kifejezést, ami azt jelenti, hogy világméretű.
Karl Marx a tudatán kívül nekünk üzent, hiszen a globalizációról, korunk pestiséről ír. De a pestis vírusára is feltalálták a védőoltást és ezáltal védett az ember. A
globalizációt nem kerülhetjük el. Meg kell tanulnunk vele együtt élni és kezelni- bármilyen nehéznek tűnő feladat legyen is az.
2010. 02. 10.
Küszöb
Van, aki átlépi, van aki elbotlik benne és van aki nem lépheti át, mert neki azt megtiltották. A szívesen látott vendég átlépheti a házam küszöbét és van, aki nem, mert már a kapun sem engedem be. Akit tisztességes embernek vélek, és úgy gondolom, hogy tisztességes szándékkal kér bebocsáttatást a házamba, attól természetesen nem tagadom meg, hogy átlépje a házam küszöbét.
De írásom témájául nem a házak küszöbét teszem górcső alá, hanem az ember természetéből fakadó tisztességküszöböt. A sexpiacon vélhetően már ötszáz forintért is lehet kapni örömlányt, de van aki egy millió forintnál nem adja alább magát, egy röpke pásztoróráért. Van aki csak néhány darab csavart lop el a gyárból, mert azt a portás úgysem veszi észre. No meg aztán, néhány darab csavar igazán, nem hiányzik a gyárból, bűntudat nélkül eltulajdonítható - véli az elkövető. Aki milliárdokat sikkaszt, pár darab csavarért, vagy mondjuk néhány ezer forintért nem is kockáztatna. Megállapítható, hogy a néhány darab csavart eltulajdonító embernek alacsony, míg a milliókat sikkasztó embernek magas a tisztességküszöbe. Erre is mondható, hogy vannak olcsó Jánosok és vannak, akik nagyon drágán adják az ördögnek a lelküket. Persze, az is előfordulhat, hogy a kevés értéket eltulajdonító ember meg is elégszik a kevéssel és ha milliókat állna módjában lopni, nem tenné meg, mert az erénye szenvedne csorbát, azaz a bűntudattól aludni sem tudna. De ez ne tévesszen meg senkit, mert kevés kivétellel, akik csak keveset lopnak, nem azért lopnak keveset, mert akár egy országot ne lopnának el, ha tehetnék, csak nincsenek abban a helyzetben és meglehet, hogy ők azok, akik teli torokból átkozzák azokat, akik milliókat lopnak, csalhatnak, mert ők helyzetben vannak, azaz nyakkendős bűnözők. E tekintetben széles a paletta. Vannak bankárok és miniszterek, akiknek nem tiszta a kezük - korruptak és csalók. Vannak akik hívő, istenfélő emberek hírében állnak, de ha érdekük úgy kívánja, gátlástalanul hazudnak, csalnak és sikkasztanak. Az ő tisztességküszöbük vajon hol húzható meg? Hol van az a határ, ameddig nem kárhoznak el és hol van az a magasság, amiért már megéri vásárra vinni a bőrüket, hitükkel ellentétes módon élni, gazemberré válni? Az édesanyám pénztárcája sem került volna elő, ha nem csak hatezer forint dagasztotta volna - no és az összegyűjtött nyugdíjszelvények, hanem teszem azt ötvenezer forint. De mivel a tolvajok, le is lepleződtek, úgy vélték hatezer forintért nem volt érdemes meglopni a nagyanyjukat. Ezért inkább egy "angyallal", aki bejáratos a házamba, becsempésztették a folyosón lévő cipős szekrénybe egy pár elfektetett téli csizma szárára helyezve. És az ember csak néz, mint a moziban. Nyilvánvalóan átlátszó a trükk, de miért nem az egyenes utat választották a tolvajok? - az őszinte beismerést és megbánást. Azért, mert ők még adnak a látszatra. Mindegy, hogy milyen bűn nyomja a lelküket, ők tisztességes embernek akarnak látszani és ha mégis lelepleződnek, eljátszák a megsértett embert. Vannak akik esküsznek rá, hogy minden ember prostituálható, azaz megvesztegethető, mert van akinél csak néhány ezer forint és van akinél a határ a csillagos ég, ami milliárdokban mérhető, van olyan összeg, aminek hallatán a legtisztességesebb ember sem tud ellenállni, azaz elcsábítható, beadja a derekát.
Engem, még nem akart megvesztegetni senki és mivel a kísértésnek még nem voltam kitéve, nem akarok pálcát törni senki felett, de én hiszek egy jobb világban. Hiszem, hogy akadnak, akadunk tisztességes emberek, akik semmi pénzért nem vásárolhatóak meg. Ha nem úgy lenne, már eldobtam volna magamtól az életet. Mert minek éljen az ember, ha a tisztesség mint áru, bárkitől megvásárolható.
2010. 03. 05.
Rend
Ahol a rendetlenség szül rendet, ott a jog tort ül az igazság felett.
Volt idő, történelmünk során, hogy embereket bélyegeztek meg származásuk miatt, majd haláltáborokban végezték a megbélyegzettek. A népnek is úgy illett tenni, hogy gyűlölje a zsidókat - no és a kommunistákat, mert az volt a rend.
Aztán a fasiszta hordák bukásával gyűlölni kellett és kell a fasisztákat - ez a rend. A fasiszták helyére benyomultak a szovjetek és velük a kommunisták - őket kellett szeretni, még a nyelvüket is kötelező volt tanulni. De gyűlölni kellett a tőkéseket, a kapitalistákat és a kulákokat. Helyeselni kellett a kíméletlen beszolgáltatásokat és padlássöpréseket. 1956-ban a kommunista rezsim ellen, felkelt a magyar nép, de a forradalmat orosz tankok leverték, és gyűlölni kellett a forradalmárokat - no és a magyar népet - mert az volt a rend. 1989-ben megbukott a kommunista államrend, és most már a kommunistákat kell utálnunk, mert ez a rend. A helyüket jelen pillanatban elfoglaló posztkommunisták a lehető legnagyobb országrombolást végezték hazánkban. Tehették, mert pénz, paripa, fegyver az ő kezükben van. Most már, hogy hatalmuk megdőlni látszik, mert az ellenzéknek áll a zászló, utáljuk a posztkommunistákat is. Nem azért, mert ez a rend, hanem azért, mert a nép már megtanulta, hogy a gonosz, elvetemült embereket, kormányokat utálni kell. Érdemes lenne összeszámolni, hogy a posztkommunisták hányszor fasisztázták le az utcákon, tereken tüntető embereket, hány embernek törték csontját, alázták meg, lőtték ki a szemét, mindezt a demokrácia védelmében tették. A mosdatlan szájúak, a diktátorok oktatták ki a demokratákat és a népet demokráciából. A hazugok, hazugnak nevezik az igazmondókat, a korruptak, korruptnak nevezik a tisztességeseket, a hatalomimádók hatalomimádónak bélyegzik az őket leváltani akaró ellenzéket. Most ez a rend. Gondolják megtehetik, mert a demokrácia játékszabályai ezt nekik büntetlenül megengedi.
Amíg a posztkommunisták erejük teljében voltak, valahogyan a törvény emberei is nekik adtak igazat. Hiába tették feljelentéseiket az ellenzék soraiból a képviselők. Mert a törvény emberei már csak ilyenek. Tudják, hogy mikor kell csukva tartaniuk a szemüket és tudják, hogy mikor érdemes nyitva tartani. Most, hogy 2010 április 11.-én urnák elé járul az ország és a közvélemény kutatás szerint magas Fidesz-KDNP győzelmet ígér, aktivizálódtak a törvény emberi. Sorra buknak ki a szekrényekből a csontvázak, azaz a még fennálló hatalom bűnei. Kihallgatják, letartóztatják a hatalomhoz közelálló bűnös embereket, majd őket követik a ma még hatalmon lévők. Mert ez a rend. Talán már megtanultuk, hogy a bűn örökké nem palástolható, hogy az éppen regnáló hatalomnak nem udvarolni kell, hanem jogos kritikával illetni - és valakit nem azért kell utálni vagy szeretni, mert a kor szelleme úgy diktálja, hanem azért, mert az egyik, legyen az ember vagy a fennálló kormány utálatra, míg a másik szeretetreméltó. Mert nem a hitük, hanem tetteik alapján ítéltetnek meg. Napjainkban a cigányokat kell szeretnünk, ha belehalunk is - mert ez a rend. Talán egy rövid történet idekívánkozik. Egyik alkalommal, egy idős férfi, ha jól értettem Nyíregyháza környékén lakik, kiment a hétvégi telkére és meglepetten tapasztalta, hogy három cigány férfi baltákkal tarra vágja a gyümölcsösét.
Mobiltelefonján értesítette a rendőrséget. A rendőrök tetten érték a cigányokat a fatolvajlásban. Jegyzőkönyvet is vettek fel és útjukra bocsátották a cigányokat. A tulajdonos csak azt követően ment a rendőrökhöz, amikor a cigányok már távoztak. A rendőrökkel tisztázta, hogy ő a telek tulajdonosa és ő értesítette a rendőrséget. Ezek után a két rendőr rá akarta venni a károsultat, hogy ismeretlen tettes ellen tegye meg a feljelentést. Erre a tulajdonos nem volt hajlandó, mert szemtanúja volt, hogy tetten érte a rendőrség a fatolvajokat. Így aztán nem lett a feljelentésből semmi, mert a rendőrök csak ismeretlen tettes után lettek volna hajlandók nyomozni. Ezt így kell csinálni, mert ez a rend - érveltek a rendőrök. Ha én az áruházban meglátok egy fiatal cigány nőt, egy gyermekkel a karján, két
gyermeke kíséretében, negyedik gyermekével a hasában, a nyomort, a tudatlanságot, a lemaradást, az analfabétizmust, gyermekcsinálásra és bűnözésre szakosodott embertömeget látom, valamint a kilátástalan jövőt. Ha a többségi társadalomhoz tartozó anyukát látok, karján egy gyerekkel, a reményt, a biztos jövőt és hazánk felvirágoztatását juttatja eszembe, mert ez a valóság, még ha nem is ez a rend - és "vagyunk még így néhányan".
2010. 03. 07.
Tanyangó
Néhai Dankó István, Rekviem a holnapért című könyvében olvastam egy "mulatságos" esetet.
A II. Világháború idején történt, hogy Jajhalom tanyán a szovjet katonák összecsődítették az ott élőket, mondván tanyangót kell mindenkinek tanulni. Ők a tangó nevű táncot nevezték tanyangónak. Talán egy vörös katona játszott a tangóharmonikán és mindenkinek táncolni kellett. Amíg az elámított emberek táncoltak, az orosz katonák pedig megzabráltak, azaz minden házból ellopták az értékeket.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hazugságaira emlékeztet a történet. A balatonöszödi beszédet nem szükséges kommentálni - mert önmagáért beszél. Egyenes következménye lett az ország erkölcsi züllése minden szinten - a minisztériumoktól az utcaseprőig - mindenkit megérintett, mondván a miniszterelnöknek lehet éjjel-nappal hazudni, nem dolgozni, csak úgy tenni, mintha kormányozná az országot, nekik miért ne lehetne hazudni, lopni, csalni, az el nem végzett munkáért fizetést felvenni. A BKV-nál kirobbant botrány és a hadügyi tálcánál történt korrupció csak hab a tortán - vagy a jéghegy csúcsa? Az egész ország nyolcéves működését át kell világítani, mert az már bizonyos,hogy a balliberális kormány nyakig ül az ürülékében, már azt is megkockáztatom, hogy a szájukon csurog be. Mára, már bebizonyosodott, hogy Zuschlag János csak kisdobos lehet a csapatban, vagy még az sem, hanem csak egy nagycsoportos óvodás. Balogh Zsolt, egykori megbízott BKV-s vezérigazgató töredelmes vallomása a Magyar Nemzetben, majd rákövetkező nap, március 7.-én a Hír TV Kontraszt című műsorában való szereplése, egy áldozat képét vetíti elém - Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester helyettes áldozatát. Én megértem Balogh Zsolt gyenge akaraterejét, hogy elvállalta a korrupciós pénzek behajtását és annak szállítását Hagyó Miklósnak. Hiszen mint mondta, mindenütt Hagyó Miklós embereibe ütközött. Egy szabályos maffiahálózatban találta magát. Hogy miért nem jelentette a rendőrségnek? ... - erre csak egy válasz adható. Attól félt, hogy a rendőrségen is egy Hagyó Miklós emberének, azaz egy téglának jelent. Hogy Hagyó Miklós, hogyan csinált egy főiskolát végzett, az utcáról bejött emberből vezérigazgatót, az is megérne egy misét. De egy biztos - Hagyó Miklósnak jó szeme van. Ki tudott választani egy alulképzett, minden áron megfelelni akaró, ezért zsarolható embert, Balogh Zsolt személyében. Az immár használható emberről, nem is akart lemondani. Azt akarta, hogy ő legyen a kinevezett BKV vezérigazgató, de nem Balogh Zsolt pályázata volt a nyerő. Elbírom képzelni, mit érzett Hagyó Miklós, amikor imádott "kutyájától" meg kellett válnia és jött egy nem idomítható ember Kocsis István személyében. Már minden napra akad egy csontváz. Türelmetlenül várom a következőt!
2010. 03. 09.
Miniszterelnök már nem kerestetik
Vége van a kutyakomédiának. Amíg Gyurcsány helyett miniszterelnököt kerestek, az újságírók hada hallgatta a balliberális oldal képviselőit az új miniszterelnök kilétéről.
Az újságírók kérdésére a megkérdezettek háromféleképpen reagáltak. Voltak, akik levegőnek nézték az újságírók prominens képviselőit, de voltak, akik néhány szó erejéig szóba álltak velük, mint a kutyának odavetett csontot, úgy szűrve foguk közül a szót és voltak, akik fürödtek, a média által kínált szereplési lehetőséget meglovagolták, mint hullámlovas a hullámokat, így adták mindenkinek tudtára, hogy ők milyen fontos emberek.
Gyurcsány Ferenc ment, és jött hívatlanul Bajnai Gordon - de ez a fecske már nem csinál nyarat - különösen úgy, hogy Bajnai (a libahájjal megkent ember) Gyurcsány Ferenc meghosszabbított karja. Bajnai, miniszterelnök révén, már gőzerővel hajtja végre a megszorító intézkedéseit. Az eszébe sem jut, hogy már nincs miből szorítani. Az emberek már nem tudják megvenni a bérletüket, a lakáshitelek százezrei dőlnek be, már sok családnál nincs pénz kenyérre sem, de ő, mint egy Holdról jött ember, nem veszi tudomásul a tényeket, csak mindenkitől lemondást kér. Igaz - van akikkel kivételez - a saját fajtájától, a milliárdosoktól nem kér lemondást. "Holló nem vájja ki hollónak a szemét." - bölcsesség elve érvényesül. Bajnai Gordon csak egy évre kért felhatalmazást, nem a néptől, mert tudja, hogy nem kapná meg - hanem a tettestársaitól, akikkel csődbe vitték az országot. Én optimista vagyok. Nem hiszem, hogy a 2010-ben esedékes parlamenti választásig kihúzná ez a hóhér kormány. Valószínűbbnek tartom az előrehozott választást.
Azt követően, Bajnainak és tettestársainak el kell majd számolniuk nem csak a libák árával.
2009. 05. 08.
Elvarratlan szálak...
2012. október 12.-én, a kora délutáni órában, a tiszalúci postahivatalban voltam.
Legalább húszan álltak előttem, mindenki befizetési sárga csekket tartott a kezében, no és a befizetendő összeget. Jeles nap a 12.-e, hiszen a nyugdíjat akkor teszik rá a bankszámlákra és a csekkek befizetése is erre a napra van időzítve. Ha csak egy napot késik az ember a befizetéssel, késedelmi bírságot szabnak ki a szolgáltatók. Ez volt tehát az oka a tumultusnak. Lassan haladt a sor, de mindenki türelmesen kivárta, amíg rákerül a sor. Így volt ez addig, amíg egy ötven év körüli, alacsony, cigány származású férfi egy csecsemővel a karján mindenkit kielőzve, a sor elejére nem állt. Az elől álló nők egyike határozottan rendre utasította, mondván, hogy bizony ő nem engedi maga elé. Ezek után a renitens ember úgy két lépéssel hátrább, ellentmondást nem tűrően betolakodott a sorba. Mindenki tiltakozott, így én is: "Az Alzheimer-kóros édesanyámat felügyelet nélkül otthon hagytam, mert nem volt, akire rábízhattam volna - és én is beálltam a sor végére, kivárom a soromat - maga pedig mindenkit megelőzve előre szemtelenkedik. Nem szégyelli magát?!". "Dugulj el!" - jött a rövid válasz - és fenyegetően hozzám lépve még megtoldotta azzal, hogy a nemi szervét az én 85 éves édesanyám szájába kívánta - majd ezt többször elismételte. Beláttam, hogy ennél a kultúra legalsó fokán álló embernél szép szóval nem érek el semmit, de azért próbálkoztam - bár önkéntelenül ökölbe szorult a kezem: "Én emberhez méltón, emberi hangon szólítottam meg Önt, elvárom, hogy hasonló módon szólaljon meg!". Többen pártomat fogták, elsősorban az a hölgy, aki már a befizető ablaknál állt. "Felrúglak!" - ordította magából kikelve,
a tolakodó ember. Egy közvetlen mögöttem álló hölgy egészen mellém húzódott, tőlem remélve védelmet, mert már úgy nézett ki a dolog állása, hogy a leállatiasodott ember, beváltja fenyegetését. "Felrúglak, dugulj el!" - ismételgette, miközben sűrűn leparasztozott bennünket. "Ennyi telik ki magából!" - szólaltam meg ismét. "Ennyi!" - ordította. Erre odajött egy cigány nő, aki az üvöltő ember felesége volt. "Na add ide azt a csekket, majd én befizetem!" - mondta. Ezzel az ablakhoz állt és mindenkit megelőzve valóban befizette a csekket - hiába való volt a méltatlankodás. "Most gyöttünk a munkábúl" - süvöltötte az üvöltöző ember oldalbordája, bár erre az emberpárra Ádám és Éva, az első emberpár, aligha lenne büszke. Többen mondták, hogy hazudik, segélyekből élnek, no meg aztán más is dolgozik, mégis kivárja a sorát. Persze ebből a még mindig üvöltöző ember vállán alvó csecsemő semmit sem észlelt, hiszen nem sírt fel. Fejecskéjét az előember vállára hajtva békésen szunyókált. Megszokhatta már a füleket sértő ordítozást. A magából kikelt, átkozódó emberpár elhagyta a helyiséget, de nem a színteret, mert odakinn az utcán, a postahivatal előtt, ha lehet mondani, az üvöltöző férfi még "nagyobb sebességre" kapcsolt. Úgy tett, mint az az őserdei hím majom, aki, hogy biztosítsa erejét és elsőbbségét a falkában, esztelenül csapkodja a bozótot, miközben torkaszakadtából üvölt. "Gyereki te...!" - a többit nem folytatom, mert a nyomdafesték is belepirulna. Mindenféle mocskot szórt ránk, bent lévőkre, majd elcsendesedett a színtér. "Elmentek." - rebegte el a bent lévő hölgyek többsége. "Hála Istennek!" - szólalt meg a mögöttem álló középkorú nő. Én meg csak tétlenül álltam, még egy csípős megjegyzést se mertem odavetni az iménti incidens kiváltójának, amikor tehettem volna, mert Jókai Annát idézve: "Minél silányabb az ember, annál önérzetesebb.". Ha a roma kisebbség sértve érzi magát, feljogosítva érzik magukat, hogy akár embert öljenek. Öltek, lincseltek már kisebb dolgokért is a cigányok. Például Olaszliszkán Szögi Lajost, vagy az ismert román származású veszprémi kézilabdázót, Marian Cozmát. Hazafelé menet, betértem egy élelmiszerüzletbe. A bejárat előterében egy babakocsi volt, benne vélhetően a csecsemő, egy fiatal cigány nő felügyelte. A renitens cigány házaspár az üzletben polctól-polcig sétálgatott - vásároltak, vagy csak úgy tettek. A csecsemő azért nem volt a férfi karján, mert a pénztárnál nem állt senki. Így már nem kellett a "színházi kellék", a csecsemő. Mint azt másnap megtudtam, négy felnőtt volt a csecsemővel a postahivatalnál. A babakocsiból kivették az alvó gyereket és a már sokadszor említett férfi a karjaiba vette, besétált a hivatalba és mint már említettem, mindenkit megelőzve, beállt a sor elejére. Bevett cigány-szokás ez, mert a cigányok köztudottan "nem akarnak sorba állni". Van, aki tudni véli, hogy zsebmetszésből származó pénzzel egészíti ki a segélyeket a szóban forgó ember. Csak azt nem értem, hogy a postahivatal dolgozója, aki a csekkek befizetését intézi, miért engedte, hogy a renitens ember mindenkit kielőzzön, hiszen az üvegablakon keresztül mindent látott és az elhúzott ablaknál mindent hallott. Ő nem méltatlankodott. Jót derült a csetepatén, hiszen ő védett helyen volt, támadás nem érte. Aztán azt sem értem, hogy miért csak egy ablaknál történik a pénz kártyáról való felvétele, és a csekkek befizetése. Miért nincs bekamerázva a helyiség? Azt sem értem, hogy minden hónap 12.-én, vagy annak környékén miért nincsenek polgárőrök, akik már jelenlétükkel is megelőznék az ehhez hasonló eseteket. Bár a polgárőrök tevékenységében és eredményességében már bizonytalan vagyok, hiszen ha a rendőrök találkoznak egy cigány kompániával, ők is, mármint a rendőrök, menekülőre fogják - és én is lelépek a sárba a járdáról, mert "a járda is a cigányoké". Árpád, a magyarok vezére, Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke szerint 895-ben hét törzs kíséretében karddal és véres küzdelmek árán hazát szerzett nekünk, késői magyaroknak is a Kárpát-medencében. A cigányok, úgy 600 évvel ezelőtt bekéredzkedtek László vajdával az élen, hogy magyar földön élhessenek. A kérés meghallgatásra talált és azóta itt élnek velünk, a többségi társadalomhoz tartozókkal. Mi vagyunk itthon és a gazdái e földnek. A cigányok vendégek. És ha a vendég nem tud illendően viselkedni, a "háziúr" kipenderítheti őket. Nem is oly régen, Nyugat-Európából még üzengettek nekünk, hogy rosszul bánunk a cigányokkal. Napjainkban a menedékjogot kérő cigányokat tömegesen toloncolják haza, a minket kritizáló államokból. A cigányokat mindenhonnan kiutálják, mert ahol ők megjelennek, ott szemét hátára szemét gyűl, elszaporodnak a patkányok, nő a bűnözés, a prostitúció, elértéktelenednek a környező ingatlanok és az addig békésen ott élő őslakosok rettegnek, mint ahogyan rettegünk mi is. Felvetődött már bennem a kérdés, hogy akit nem lehet tanítani, miért nem lehet idomítani? Már a csendőrvilágot kívánom vissza, mert őket a cigányok nem köphették le, mint napjainkban teszik azt a rendőrökkel. Ha a cigány etnikum nem változik meg előnyére széles e világban, visszatér Adolf Hitler szelleme. Jó lenne, ha a jobbik énjük keveredne felül - mert ha nem, újra magas kéményű tüzes katlanok nőnek ki a földből és cigányokat fognak bennük égetni. Ez nem tréfa. A jóslat beteljesedhet - mert a cigányok által elkövetett agresszivitással vaskos köteteket lehetne megtölteni.
Ki védi meg a cigány hordáktól a többségi társadalmat?
2010. 10. 14.
Gyökértelenül
Ha az ember fát ültet, a jövőjére gondol, annak biztos tudatában, hogy élvezheti annak hasznát.
Gyönyörködhet a fa koronájában, fogyaszthatja gyümölcsét, ha termőre fordul. A nyári nap melege elől a fa árnyékában hűsölhet és télen a lemetszett gallyakkal fűteni lehet a házat. Persze a fa nem nő meg csak úgy magától. Ültetni kell, ha szárazság van locsolni, a felesleges gallyakat tavasszal le kell metszeni és igényének megfelelően permetezni. Az ember is hasonló teremtménye Istennek, azaz a fához hasonló. Jó esetben szerető családba születik. A csecsemőt szüntelenül ápolni kell, mert különben idő előtt elhalálozna. Így a megfelelő táplálék, higiénia, törődés és környezet elengedhetetlen. Aztán ahogyan cseperedik a gyermek, beilleszkedik a családba, megismeri rokonait, tiszteletre és rendre tanítják, mert a gyermeknek is vannak kötelmei. Majd az iskoláskort elérvén beíratják az iskolába, ahol a bölcsődei és óvodai évek után új környezetbe kerül, ahol már nem játék a tanulás, hanem napi követelmény. Ha a gyerek jól teljesít, van sikerélménye, társai felnéznek rá és a tanárai is kedvelik. Igaz, a jó tanulmányi eredmény még nem minden. A példás magaviseletben is elől kell járnia. Már kicsi korában meg kell tanulnia, hogy nem lehet öntörvényű. Nem mindig az ő akarata érvényesül, vagy ha mégis, egy-egy csínytevésért bizony büntetés jár. Aztán, ha az elemi iskolát elvégezte, jön az újabb megmérettetés. Szakmát kell tanulnia. Van, akiből diplomás ember lesz és van, akiből csak lakatos, esztergályos vagy kőműves. Ki-ki képességei szerint érvényesül. Feltételezve, hogy egy egészséges társadalomba született a gyerek és nem egy diktatúrába. Szakmát szerezvén, ha úgy látja az ifjú, hogy eljött az ideje, megházasodik. Előbb talán csak valamelyik szülőnél húzzák meg magukat az ifjú házasok, talán még egy-két gyerek is ott születik meg, a nagyszülők örömére is, de aztán a saját otthonukba költöznek. Rendezgetik otthonukat, nevelik gyermeküket és eljárnak dolgozni, mint ahogyan az ő szüleik is dolgoztak. Azért, hogy csemetéik, azaz gyermekeik se szenvedjenek semmiben hiányt. Amint e példával illusztráltam, az ember is gyökereket ereszt, tanul, dolgozik, a jövőjét tervezgeti és "minél mélyebb gyökereket növeszt", úgy, mint a fa, annál erősebben kapaszkodik a "lába alatt lévő talajba", hogy a legnagyobb viharnak is ellenálljon. Ha valaki vándorútra kel és új hazát választ, bizony nyelvet kell tanulnia. Az ott lévő szokásokat, törvényeket, kultúrát el kell fogadnia. Azaz, új gyökereket kell "növesztenie", hogy elfogadják, barátokra leljen. Egészen más a helyzet, ha egész nemzetrészeket szakítanak el az ott élő emberekkel együtt a hazájuktól. 1920. június 4.-e, a trianoni békediktátum, új helyzetet teremtett. Az ott lévő hatalom a bekebelezett országrész erőszakos asszimilációját követik el, játékszerré téve az ott élő magyarokat, meg akarják őket magyar gyökereiktől "szabadítani". A hatalom türelmetlen. Ezért minden eszközt bevet. Az emberi élet sem drága ár céljuk elérésére. Persze, az elszakított nemzetrészen élő magyarok is rájöttek, hogy a trianoni határok új
helyzet elé állította őket. Megpróbálnak a maguk módján alkalmazkodni, "gyökeret ereszteni" az új hazában, de a meglévő magyar gyökereket sem akarják elsorvasztani. A társadalomban minden egyénnek meg van a maga felelőssége. Mit tesz értem a hazám és mit tehetek én a hazámért? A mindenkori haza kötelessége, hogy állampolgárai lakhassanak, tanulhassanak, dolgozhassanak, boldogulhassanak. Az egyén felelőssége, hogy "növesszen minél erősebb gyökereket", azaz tanuljon, dolgozzon, hogy lakhasson, emberhez méltó életet élhessen, tervezhesse a jövőt. Vass Albert így vall erről: "Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel hazát." Ez az idézet, mindennél beszédesebb. Ékesszólóbban még nem fogalmazta meg senki az egyén és a haza kölcsönös fogalmát.
A cigánysággal, a világon mindenütt az a baj, hogy gyökértelenek. Nem tesznek semmit a hazájukért. Kivételek azért mindig akadtak, s akadnak ma is. Nem dolgoznak, segélyekből élnek. Gyermekeiket nem pallérozzák, nem járatják iskolába, így egyről a kettőre nem jutnak. A társadalmi felemelkedés számukra szinte lehetetlen. Aki a börtönben szocializálódik és aki gyermekkorában nem mesét hallgat vagy olvas, hanem börtön anekdotákat, annak a mesebeli hős a börtönt megjárt ember. Őt választja példaképnek, mert abban a közegben él. Öntörvényű ember lesz, tolvaj, betörő, s talán gyilkos. Aki analfabétaként és ráadásul cigányként éli meg a nagybetűs életet, az előtt minden ajtó zárva marad, csak a börtönkapu áll előtte nyitva. Ha ezt a generációs láncot nem sikerül eltépni, a cigányság integrációjáról felesleges minden okoskodás.
Nagy kihívás ez a honanyák és honatyák előtt. Késlekedésre nincs idő, mert a többségi társadalom fogy és a cigányság pedig túlszaporodik. Maholnap nem lesz, aki munkába menjen.
2012. 12. 09.
|
|
|
|
 |
|
