
|
 |
Hornok Magdolna
1948-ban Dunakömlődön születtem. Jelenleg Bicskén élek.
Az alkotás iránti vágy, az önmegvalósítás már gyermekkoromban is hihetetlen erővel tört fel bennem. Rajzoltam, festettem, barkácsoltam. Később, már a felnőtté válás időszakában komolyan kezdtem foglalkozni azzal, hogy a kezdeti kísérletezgetést felváltsam a tudatos alkotással. Ebbe bele tartozott többek között a népművészeti tárgyak (riseliőzés, kerámia festés, gobelin előfestés) készítése. A festmények készítése csak később lépett be az életembe, de annál intenzívebben, hiszen a színek világa sokkal nagyobb teret engedett a képzeltemnek, mint bármi, amit eddig csináltam. A természet alkotta jelenségek kíváncsivá tettek, igyekeztem megörökíteni, ami megragadott ebből a csodálatos világból. Hangulatilag megnyugtató számomra az alkotás, mert ilyenkor megszűnik körülöttem a világ, csak a képalkotás van jelen. Csodálom és tisztelem az egyszerű vidéki embereket, akik sokszor mostoha körülmények között is képesek mesterségüket - még akár hagyományos eszközökkel is - művészi fokon végezni. Állandóan keresek, kutatok, próbálom felderíteni a legelrejtettebb zugait a világnak, s azokat megörökíteni. Elszánt és következetes vagyok ebben a tevékenységben.
A festés fortélyait autodidakta módon igyekszem elsajátítani, törekedve a minél jobb eredmény elérésére.
Nem büszkélkedhetek neves mesterekkel, csupán az elhivatottságom a tanítóm.
Realista festőnek tartom magam.
Az alkotásaim bírálatait mindig átgondolom, legyen az pozitív megnyilvánulás, vagy akár negatív kritika. Igyekszem tanulni belőlük.
Tagja vagyok a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek, valamint
a Magyar Alkotók Internetes Társulása Közhasznú Egyesületnek.
Elérhetőségem:
- Tel.: 00-36-(22)-261-181
- Mo.: 06-(20)-511-2980
- E-mail:
- Honlap: vagy .
Kiállításaim:
- 2003 - Zsámbék, Művelődési Ház (önálló, bemutatkozó kiállítás)
- 2003 - Biatorbágy, Faluház (önálló kiállítás)
- 2003 - Székesfehérvár, Amator Artium XVIII. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat, Fejér Megyei Művelődési Központ (csoportos kiállítás)
- 2003 - Budapest, Pataky Művelődési Központ (csoportos kiállítás)
- 2004 - Budaörs Jókai Mór Galéria (önálló kiállítás)
- 2005 - Zsámbék, Művelődési Ház "MESTERSÉGEK" c. (önálló kiállítás)
- 2005 - Dunakömlőd, Paksi Közművelődési Kht. Dunakömlődi Faluház (önálló kiállítás)
- 2005 - Esztergomi Ipartestület Székháza "MESTERSÉGEK" c. (önálló kiállítás)
- 2005 - Járokszállás Ipartestület "MESTERSÉGEK" c. (önálló kiállítás)
- 2005 - Székesfehérvár Fejér Megyei Müvelődési Központ (csoportos kiállítás)
- 2006 - Budajenő MAGTÁRLAT (csoportos kiállítás)
- 2006 - Budakeszi, Erkel Ferenc Műv. Közp. "MESTERSÉGEK" c. (önálló kiállítás)
- 2006 - Tatai vár, Kuny Domonkos Múzeum (csoportos)
- 2006 - Herceghalom, Kultúrális Egyházi Központ "MESTERSÉGEK" c. (önálló)
- 2007 - Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum "A szőlő és a bor kézműves szemmel" (csoportos)
- 2007 - Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum "Magyar Kézműves Remek" (csoportos)
- 2007 - Bicske, Petőfi Művelődési Központ "MESTERSÉGEK" (önálló)
- 2007 - Paks, Városi Művelődési Központ "MESTERSÉGEK" (önálló)
Díjak:
- 2003-ban a MAIT által meghirdetett "Karácsonyi fényszületés" pályázaton a "Tímár" című festményemmel elnyertem az első- és különdíjat is.
- 2003-ban okevéllel jutalmazták a MAIT által meghirdetett "A mi tavaszunk" pályázaton résztvevő "Gyapjúmosók" c. festményemet.
Néhány idézet a kiállításokkal kapcsolatos véleményekből:
Festményeim:
Idézet Nánási Tamás újságíró cikkéből (2003. július, Biatorbágy):
"Hornok Magdolna festészetének megtermékenyítő közege, mondhatnánk úgy is, hogy bölcsője az utazás, a fáradhatatlan ország- és világjárás. Vándorlásain sosem az üres csillogást, külcsínt, hanem a turistaszemek elől rejtőző értékeket, az igazat, a valódit keresi. A műteremben az élmény újra megelevenedik és életre kel. Mert mi is vezeti Hornok Magdolna ecsetjét? Az aggodalom afelett, hogy rohanó világunkban elvész minden, ami igazán fontos az ember életében. A fájdalom amiatt, hogy lassan már arra sem vagyunk képesek, hogy észrevegyük a valódi értékeket. Küldetést érez arra, hogy átadja számunkra mindazt, ami lelkében nyugalmat ébreszt, s hogy megörökítse e harmónia hordozóit: az érintetlen tájakat, a hagyományos mesterségeket, a történelmi emlékeket, a tiszta arcú vidéki embereket. Több ez, mint csupán festészet. Leletmentés az elvadult világban. Csendes, de annál határozottabb tiltakozás az erkölcs fogyatkozása, pusztulása ellen."
Nánási Tamás
Idézet Bor István Iván tudósításából (2004 március, Budaörs)
"Ritkán látni kiállításon ilyen egységes anyagot. Mind stílusában, mind festői technikában. A művész képeinek többsége az emberrel, az emberi munkával foglalkozik, sőt emléket állít. Olyan foglalkozásokat mutat be, amelyek a XX-XXI. században egyszerűen eltűnnek az életünkből. A színek szelíd, vagy drámai hatását kellő intenzitással tudja fokozni a tájképein is. Külön kellene írni Hornok fénykezeléséről, rajzi biztonságáról. Kutatásairól, fotónaturalizmusáról..., de ilyen vizeket, füveket, öreg deszkákat, ablakokon felvillanó fényeket jelenleg csak ő tud produkálni. Várjuk az új műveket, amint értő méltatója Losonczi Miklós művészettörténész kérte."
Bor István Iván
|
 |
|
|
 |
|