
|
 |
 |
Domahidi Klára
|
Marosvásárhelyen születtem 1969-ben. Tiszalúcon nőttem föl, s itt élek ma is.
A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban érettségiztem, majd Sárospatakon szereztem tanítói diplomát. 2000 óta írok verseket és prózákat. Festészettel és fotózással is foglalkozom.
A tokaji Váci Mihály Irodalmi Körnek és a Magyar Alkotók Internetes Társulásának a tagja vagyok.
Írásaim több antológiában jelentek meg, pl: Az Őszi fényben tündöklő szerelem, Őselemek, Természet 2017 (Miskolc), Az istenek árnyékában, Ne vígy minket a kísértésbe (Dunaharaszti), Kettőezer-kettő éjszaka meséli, Múzsák tánca (Törökszentmiklós), Nyitott kapuk előtt, Égtájak (Szerencs), Nyitott szívvel, Lázadó dalnok, Éltető forrás, Aranyló búzaszemek, Tarcali antológia, Szavakba szőtt idő, Földről nézve (MAIT).
2010-ben beválogattak A Sajó és a Rima mentén című, 20 magyar és 20 szlovák alkotót bemutató kötetbe.
Kiállításaim eddigi állomásai: Tarcal, Tiszalúc, Kisgyőr, Sajóvámos, Bőcs, Székesfehérvár, Miskolc, Putnok, Budapest, Sárospatak, Rimaszombat, Marosvásárhely.
E-mail: klaradomahidi@gmail.com.
Alkotásaimat a következő linkeken olvashatod:
Gyermekek számára írt verseimet (Nyári szellő, hová mész?) a következő weblapon tudod elolvasni:
http://nyari-szello-hova-mesz.webnode.hu/
Isten kegyelméről szóló verseimet (Gyöngykapu) az alábbi weblapon tudod elérni:
http://domahidi-klara-weblapja.webnode.hu/
Válogatott versek
Prózák
|
 |
|
|
 |
|